SHOWBIZ

10 dolog, amit nem tudtál Ennio Morriconéról

A legendás zeneszerzőnek nem voltak sztárallűrjei, élete végégig egyszerű ember maradt.
  • Szerző: Ripost

1. Ennio Morricone nevét hiába ismeri mindenki a világon, nincsenek sztárallűrjei. Annyit vár el, hogy Maestronak nevezzék, mivel az Ennio már túl bensőséges, a Morricone úr megszólítást pedig túlságosan merevnek tartja, ezért nem kedveli.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

2. Nem engedte, hogy a filmeket, amelyekhez zenét szerzett, spagetti-westerneknek nevezzék.

Fotó: AFP

3. Nem lehetett megkérni, üljön le a zongorához. Kevesen tudják, de a világ egyik leghíresebb zeneszerzője nem a zongora mellett ülve komponált. Leginkább az asztalánál szeretett ülni és a fejében hallott dallamokat vetette papírra.

4. Egyszer elárulta az alkotás folyamatát is: „Először megnézem a filmet és elkezdek gondolkodni róla. Csak forgatom magamban. Hogy egy hasonlattal éljek, olyan ez, mintha abban a pillanatban teherbe esnék. Aztán csak nő bennem ez a gyerek, formálom, védem. És folyamatosan ő jár a fejemben. Folyton a zenére gondolok. Még akkor is, ha elmegyek a boltba. Csak rá tudok gondolni” – mondta.

5. Sakkozó szeretett volna lenni, ha nem jön össze a zeneszerzés. Egyszer még Polgár Judittal is játszott egy partit, és saját bevallása szerint igazán büszke erre.

6. Első tanára az édesapja volt, aki főleg éjszakai bárokban lépett fel, jazz trombitán játszott. A kis Ennio is ezt a hangszert tanulta meg először és olyan tehetséges volt, hogy néha ő helyettesítette a papáját.

7. 12 évesen iratkozott be a konzervatóriumba egy 4 éves programra, amelyet mindössze fél év alatt elvégzett.

8. Első filmes felkérését Sergio Leonénak köszönheti: ő kérte meg, hogy szerezzen zenét az Egy maréknyi dollárért című alkotásához. Leone egyébként jó barátja is volt, még az általános iskolában ismerkedtek meg és kötöttek barátságot.

9. Soha nem volt hajlandó Hollywoodba költözni, még akkor sem, amikor egy nagy amerikai stúdió felajánlott neki egy hatalmas villát a filmkészítés fellegvárában.

10. A közel 600 filmzene mellett, számos klasszikus zeneművet komponált, ilyen a Kantátát Európáért, de szimfonikus műveket, versenyművet trombitára, vonósokra és ütősökre. 2015-ben misét írt Ferenc pápa tiszteletére, a bemutatón maga vezényelte a művet a Róma belvárosában lévő főtemplomában.

+1. Az 1978-as argentínai labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnusza mellett még a könnyedebb műfajba is kirándult, a Pet Shop Boys brit popduóval is dolgozott. A Metallica Morricone A Jó, a Rossz, és a Csúf című filmhez írt „Ecstasy of Gold” című kompozícióját használja bevezetőként koncertjein 1984 óta.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?