Létrehozva: 2020.10.31.

Raktárkoncert: Lagzi Lajcsi nem a pénz miatt zenél

Lagzi Lajcsinak ideje korán kellett felnőnie, hisz szüleit hamar elveszítette. Olyannyira, hogy még a zenész legnagyobb sikereit sem élhették meg. A háromgyermekes édesapa ma sem dolgozta fel imádott szülei és nagyszülei elvesztését.

Hatszázhetven dalt énekelt és dolgozott fel az elmúlt évtizedekben Lajcsi, aki minden idők legsikeresebb mulatós zenésze. A népszerű trombitással a kormány által támogatott Raktárkoncerten beszélgettünk.

Fotó: Bors – Dombóvári Tamás

„A saját szerzeményeim közül talán a Szervusz, itt a Dáridó című dalom a legsikeresebb, amit még akkor írtam, amikor a feleségem állapotos volt. A szövegben a „kismama és nagypapa” rész a feleségemről és az édesapámról szól, aki a kislányom születését még megélte, utána azonban nem sokkal sajnos el kellett búcsúznunk tőle” – vallja be elérzékenyülve Lajcsi, aki nagy utat járt be, míg elismert zenész lett, ám nem tagadja, a családja sosem támogatta őt a hivatásában.

„Ők nem értik, nem érthetik meg egy művész lelkét. Én nem a pénz miatt csinálom. Persze, nem mondom, jól fizetett zenész vagyok, de nem feltétlen ez a motivációm. Sokkal messzebbről indultam ahhoz, hogy az anyagi javak éltessenek. Nekem épp elég nagy boldogság az, hogy a gyermekeimnek jó életszínvonalat tudtam és tudok biztosítani. Ők ebbe születettek bele, nekik ez a természetes, de nekem nagyon nem” – ismeri be a háromgyermekes édesapa, aki jól emlékszik, hogy fiatal felnőttként mit kapott ajándékba az édesapjától.

Fotó: Bors – Dombóvári Tamás

„Egy biciklit. És annak is nagyon örültem” – emlékszik vissza a zenész, aki meglett férfiként az interjú ezen a pontján el is érzékenyül: könnyes szemmel a zakójára tűzött brossra mutat.

„Ezt a nagymamámtól kaptam. Nincs az a pénz, amiért ezt bárkinek is odaadnám. Olyan eszmei értékkel bír számomra, hogy azt nem lehet anyagiakban kifejezni. Pedig ma már minden a pénz körül forog. De talán azért egyvalami elmondható rólam, hogy soha nem akartam többnek látszani annál, mint ami voltam. Igen, annak idején volt olyan hosszú autóm, hogy nem tudtam vele megfordulni az utcában, de akkor azt meg is tehettem. Persze, beletelt közel hatvan évbe, mire rájöttem, hogy nem kifelé kell bizonygatni, hogy mennyire vagyunk tehetősek, és talán a Dáridó idejében lehettem volna szerényebb, de nagyon nehéz két lábbal a földön állni úgy, hogy közben minden lehetséges rekordot megdöntöttem és az álmaimat élhettem” – magyarázza a trombitás. Lajcsi ettől függetlenül mindig is igyekezett józan maradni, már csak azért is, mert az édesapja pedig igyekezett tisztes férfit nevelni belőle.

Lajcsi vallomása Galambos Lajosnak nehéz volt a gyerekkora, szerény körülmények között éltek. Mikor erről mesélt, az interjúnk egy pontján el is sírta magát, amikor felszínre törtek az emlékei. Kapcsolódó cikkünket itt olvashatja: https://www.borsonline.hu/celeb/bova-galambos-lajos-sirva-vallott-lapunknak-az-edesapja-alpolgarmesternek-szanta-video/213834 Közzétette: Borsonline – Bors Szórakoztató Napilap – 2020. október 30., péntek

„Ő azt szerette volna, ha Soroksáron maradok és alpolgármester leszek, vagy legalábbis valami fontos személy a szülővárosomban. Ez nem így lett, bár szerintem a zenélés, a szórakoztatás is legalább ennyire értékes, hisz ezreket, milliókat derítek jobb kedvre vagy gyógyítom meg őket a zenémmel. A szüleim sajnos ezt már nem élhették meg, de gyakran meglátogatom őket a soroksári templomban, aminek a kriptájában pihennek. Remélem, büszkék rám. Isten nyugosztalja őket.”

Milliárdos támogatás A Raktárkoncert-sorozatot a kormány 5,3 milliárdos mentőcsomagja keltette életre a világjárvány miatt bajba jutott hazai zenei ipar számára. Ezzel több mint 150 előadót és azok háttérembereit segítik. A koncertfilmeket az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában ingyenesen, folyamatosan megnézhetőek lesznek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kvíz: ön tudja, hogy írják ezeknek a hírességeknek a nevét?

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője