Létrehozva: 2019.12.09.

Így még biztosan nem hallottad a Piramis slágereit

Rendhagyó koncertnek lehettek szem és fültanúi azok a szerencsések, akik befértek a legendás rock banda vasárnap esti koncertjére.

Vasárnap este az A38 színpadán adta fennállásának első akusztikus koncertjét a Piramis együttes. A jövőre éppen negyvenöt éves rock banda énekese és persze társai is izgatottan várták a számukra és közönségük számára is szokatlan koncertet, amivel végül fergeteges sikert arattak.

Fotó: TV2

„Először gondolkodtunk is, hogy fogunk mi akusztikusan játszani. Az alapok természetesen ugyanazok, de más lett a hangzás: hiszen itt akusztikus basszusgitár és gitár van. A dinamika, úgy gondolom, hogy megmaradt. Nekem tetszik!”

- kezdte Nemcsók János „Csoki”, aki azt is elárulta, hogy a banda eleinte furcsán érezte magát a színpadon, hiszen korábban sosem játszottak ülve, ahogyan a színpadról lenézve sem láttak még ülve szórakozó közönséget. A koncertet rögzítették az M2 Petőfi TV kamerái, így hétfő este 22:15-től azok is részesei lehetnek az élménynek, akik vasárnap este már nem fértek be a koncert helyszínére.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője