SZTÁRDZSÚSZ

„Patakokban hullott a könnyem„ – zokogva nyilatkozott Nagy Feró

Sírva kereste a szavakat Nagy Feró!
  • Szerző: Ripost

Hatalmas a boldogság Nagy Feró családjában, ugyanis 2700 grammal és 55 centivel tegnap megszületett kisebbik fia, Hunor második gyermeke.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Metropol

„Már láthattam az újszülött unokámat„ – mondta a zokogástól alig kivehetően a Beatrice frontembere. „Nagyon vártuk őt, a Nimród Zalán nevet kapta. Viberen hívtak Hunorék kedd délelőtt, így az internet segítségével már láthattam is a gyönyörű csöppséget. Ahogy beszéltem hozzá, szerintem megismerte a hangomat, bár még csak fintorgott rám. Nagyon megható pillanat volt számomra, patakokban hullott a könnyem. El­mondhatatlanul boldog vagyok, alig várom, hogy hazaérkezzenek, mert sajnos a koronavírus-járvány miatt nem látogathatom meg őket a kórházban. Csak a fiamat engedték be, pedig az első gyermeküknél még bent is aludhatott a kis családjával. Most mindent felülírt a járvány, az új szabály szerint a szülés utáni szokásos 2-3 napra sem maradhatnak bent az anyukák újszülött babájukkal” – mesélte az izgatott nagypapa.

„Az első unokámat már tizenöt perccel a születése után a kezemben tarthattam. Erre most egy picit még várnom kell. De nem baj, mert amint hazaérnek, biztosan belebújok a pici pocakjába„ – mondta a Borsnak a zenész, majd hozzátette, a járvány miatt sem várnak sokáig a személyes, első találkozásig. „Védett vagyok, hiszen egyrészt már voltam koronavírusos, másrészt egy hete megkaptam az első oltásomat is, pár nap múlva a másodikon is túlesem. Természetesen ettől függetlenül betartunk majd minden szabályt, maszkot fogunk viselni, csak láthassuk a babát.”

Fotó: Bors

Hunorral is madarat lehetett volna fogatni a boldogságtól.

„Bevallom férfiasan, hogy sokkal jobban könnyeztem a kisfiam érkezésekor, mint az első gyerekem születésekor. Mindkettőjük császárral született, az üvegfal mögül nézhettem az eseményeket. Amikor Aliz megérkezett, még megszeppenve fi­gyeltem, hogy mi történik körü­löttünk, de most Nimródnál valahogy sokkal mélyebben megérintett az az érzés, hogy ismét apuka lehetek. A kedvesem most kissé kimerült, de szépen gyógyul, és szerencsére a kisfiam is makkegészséges. Talán most abból a szempontból nehezebb a helyzetünk, hogy csupán két órát tölthettem bent a kórházban a Covid-szabályok miatt, de már alig várom, hogy hazavihessük a kisfiunkat. Reményeink szerint hétvégére már otthon is lehet velünk„ – nyilatkozta a büszke apuka.

Feró tavaly októberben árulta el, hogy kisebbik fia, Hunor újabb unokával ajándékozza meg szüleit. A zenész különleges módon tudta meg, hogy családjuk ismét bővül.

Fotó: Bors

„Egy üzenetet kaptam a fiamtól és a menyemtől, melyhez egy ultrahangos fotót is mellékeltek. Majdnem elájultam, és elsírtam magam boldogságomban. Akkor még nem fordult úgy a baba, hogy látható legyen, kislány vagy kisfiú, de nem sokkal később megmutatta magát. Nagy volt a leleplezés, mert összehívták a családot, és úgy árulták el: egy újabb férfival bővült a család” – emlékezett vissza Feró, majd hozzátette, hatalmas érzés számára, hogy három csodálatos unokával büszkélkedhet.

„Mindig azt mond­ták nekem, hogy más szülőnek és nagypapának lenni. Tényleg így van. Engedékeny nagypapa va­gyok, és egy pillanat alatt az ujjuk köré tudnak csavarni. Biz­tosan Nimród Zalánnal sem lesz ez másképp. Ennek így is kell lennie, szükségük van egy olyan helyre, ahova minden problémájukkal oda tudnak menekülni.„

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?