Létrehozva: 2021.05.06.

Pásztor Anna komoly kockázatot vállalt: Segíteni próbált egy bántalmazott nőn

Pásztor Anna nem tudta tétlenül hallgatni, amint a szomszédságában egy nőt bántalmazott a párja. Minden bátorságát összeszedve bekopogott...

Pásztor Anna éveken át élt egy aprócska, belvárosi bárlakásban, ahol egy gyönyörű orosz nő volt a szomszédja, aki meglehetősen rosszul választott párt.

Pásztor Anna megpróbált segíteni szomszédjának...

Az énekesnő a LifeTV Bréking című műsorának felvételén mesélte el, mit tett, amikor hallotta, hogy a fal túloldalán elszabadultak az indulatok. „Sokáig a hetedik kerületben, egy picike kis lukban éltem, amit egy mosókonyhából alakítottak ki. Mellettem egy gyönyörűségesen szép stewardess élt, aki összekavarodott az egyik építőmunkással. Fél év alatt elkezdtek inni én pedig mindent hallottam. Az ütések csattanását, az üvöltözést, a nő sikolyát, mindent. Eljött az az éjszaka, amikor egy üvöltés után bekopogtam. Kezem lábam remegett, mert láttam a férfit, aki, nagyon izmos volt. Az asszony remegve, véresen kérte, hogy menjek el. Próbáltam felhívni a segélyvonalat, de ott csak reggel nyolc és délután négy között fogadtak hívást” - mondta Pásztor Anna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai