Létrehozva: 2021.02.22.

Háború Balatonakarattyán: nem bírták tovább Ördög Nóra szomszédai

Ördög Nóra balatoni boltocskája kisebb háborút szított az ott lakók és a vásárlók között. Az egyik szomszéd elárulta, hogy miért bojkottálták az üzletet.

Ördög Nóra a közösségi oldalán sírva jelentette be, hogy imádott kisboltjukat a balatonakarattyai Nekem a Bala­tont közel egy év után bezárják, s néhány utcával arrébb költöztetik.

Nyílt levélben lázadtak fel a szomszédok

A műsorvezető és férje nem jókedvükben hozták meg a döntésüket. A szomszédok nyílt levélben kérvényezték a kisbolt bezárását, s az önkormányzatnál is panaszt tettek a megnövekedett autóforgalom miatt.

A kisbolt és a két tulajdonos: Ördög Nóra és Nánási Pál. Sokan indulnak el miattuk Akarattyára, így nőtt a környéken az autóforgalom, amit a helyiek nehezményeznek. Fotó: Knap Zoltán (BORS)

Nóráék bejelentése után a Bors munkatársa is ellátogatott a balatoni kisboltba, amely a történtek ellenére is töretlen népszerűségnek örvend. Ottjártunkkor is a Nekem a Balaton tucatjával vonzotta a vásárlókat, kocsik parkoltak mindenhol.

A közeli utcában egymást érik az autók – emiatt balhéznak a szomszédok

Az emberek boldogan fotózkodtak, beszélgettek és fesztelenül vigadtak az üzlet előtt. A szomszédok azonban ezúttal is háborogtak.

A fanatikus rajongók többször visszatérnek

– Már harmadszorra látogatunk el a kisboltba, de az biztos, hogy hamarosan újra visszatérünk. Győrből utaztunk ide, úgyhogy óriási Ördög Nóra- és Nánási Pál-rajongók va­gyunk. A közösségi oldalon is követjük őket, így hát legnagyobb bánatunkra arról is értesültünk, hogy hamarosan bezárják, s arrébb költöztetik az üzletet – mondta la­punknak az egyik vásárló, Mónika, aki párjával, Zoltánnal és két gyer­me­kükkel utazott a Balatonhoz.

Több száz km-ről ugrottak le vásárolni. Minden vágyuk volt látni, ahogy Ördög Nóra ügyködik a boltban.

Míg Ördög Nóra és Nánási Pál vevői egyenesen rajonganak a kisboltért, addig az üzlet szomszédságában vasárnap is ki voltak készülve a szomszédok. Anna, az egyik szomszéd arról beszélt: ki nem állhatja, hogy az eddig nyugodt kisközségből Nóráék egy pillanat alatt turistalátványosságot csináltak.

Fesztiválhangulat, rendőri jelenlét

– Most is tömött sorokban állnak az emberek a Valentin-napi nyereményjátékuk miatt. Botrány ez az egész! Ötven éve megvan a családi nyaraló, úgyhogy jól ismerjük a környéket, a helyieket, de soha, senkivel nem volt gond. Amióta azonban ide költöztek Nóráék, mindent tönkre tettek. A közösségi oldalaikon mutogatják a helyi nevezetességeket, az eldugott kis részeket, amiket eddig csak az itteniek ismertek, most meg elindult egy népvándorlás és fesztiválhangulatot csináltak. A rendőrség azóta mindennap itt járőrözik a környéken, mert már tarthatatlan ez az állapot. Eddig gyerekek rohangáltak, bicikliztek, játszottak a kis utcákban most meg mindenütt autók száguldoznak és a lakók helyére parkolnak.

Pofátlanság a köbön!

„Örülök, hogy elmennek!” – fakadt ki a Borsnak a fiatalasszony, aki eleinte még ő maga is a Nekem a Balatonban hagyta a fizetésének egy részét, a történtek után azonban „már csak azért sem” megy a bolt környékére.

Ördög Nóra neve messzi földről vonzza Akarattyára a vevőket.

– A helyiek bojkottálták az üzletet, direkt nem megyünk oda vásárolni. Hogy nézne ki, ha a kisbolt bezárásáért kampányolunk, közben meg mi magunk is ott lebzselünk? Nóráék még tavaly nyáron mindenkinek a postaládájába bedobtak egy tízszázalékos törzsvásárlói kártyát, de minket nem lehet elhallgattatni! Most végre talán nyugtunk lesz, hogy arrébb költöznek… – tette hozzá.

Azóta Nóra férje, Nánási Pál is megszólalt, elárulta a fejleményeket!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot