Létrehozva: 2021.02.21.

Elsöpörte a népharag Ördög Nóráék kisboltját

Ördög Nóra egyértelműen az ország kedvence, bár akad egy balatoni település, ahol a neve mára vörös posztóként hat a helyiekre.

A Vay Ádám lejáróról a körforgalomhoz költözteti a kisboltját Ördög Nóra, aki balatonakarattyai üzletével kisebb háborút szított az ott lakók és a vásárolók között. Az élelmiszerbolt egyik szomszédja elárulta a Borsnak, hogy miért bojkottálták az üzletet.

Győzött a népharag...
fotó: Knap Zoltán (BORS)

Ördög Nóra szombaton este a közösségi oldalán jelentette be, hogy imádott kisboltjukat, a balatonakarattyai Nekem a Balatont közel egy év után bezárják, és néhány utcával arrébb költöztetik.

A műsorvezető és férje, Nánási Pál nem titkolták, hogy döntésüket nem jókedvükben hozták meg, hanem mert a helyi lakosok, környékbeliek egyre kevésbé tolerálták, hogy az addig nyugodt nyaralóövezetből mára már egy forgalmas, zajos és turistáktól hemzsegő környék vált.

Élhetetlenné vált a helyzet a kisbolt körül

Míg Ördög Nóra és Nánási Pál követői, vevői egyenesen rajonganak a kisboltért, addig az üzlet szomszédságában élők mindent megtesznek azért, hogy ellehetetlenítsék a televíziós családi vállalkozását.

Ma délelőtt a Bors napilap munkatársa is ellátogatott a balatonakarattyai kisboltba, ahol kollégánk nemcsak lelkes vásárlókkal, hanem temérdek bosszús szomszéddal is találkozott.

„Botrány ez az egész! Ötven éve megvan a családi nyaraló, úgyhogy jól ismerjük a környéket, a helyieket, de soha, senkivel nem volt gond. Amióta azonban ide költöztek Nóráék, mindent tönkretettek!”- fakadt ki Anna, a műsorvezető családi vállalkozásának egyik szomszédja.

Részletek a holnapi Borsban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője