Létrehozva: 2020.09.12.

Opitz Barbi vallomása: Még nem nőttem fel egészen

A fiatal lány minden értelemben hosszú utat tett meg és ma már lelkileg is megedződve áll a Sztárban Sztár színpadán.

Opitz Barbi nem csak hangjával, de külsejével is kitűnik a fiatal hazai tehetségek sorából. A fiatal lány ráadásul egyfajta mélyről jövő naivitással vágott bele a karrierépítésbe négy évvel ezelőtt, így természetesen ő is megtapasztalta a hirtelen jött ismertséggel járó nehézségeket. Szerencsére Barbi mellett mindvégig ott volt édesanyja, aki máig nem engedte el a kezét.

Fotó: Ripost / Szabolcs László

„Többet értem el, mint amire valaha számítottam. Tinilányként kerek szemmel néztem, ha egy előadónak a zenemegosztó oldalon milliós letöltése lett, ma pedig az első dalom harmincegymillió kattintáson áll. Ennek ellenére nagyon sokáig az a vidéki lány maradtam, aki voltam. Sok értelemben még ma is az vagyok, bár mára tudom kezelni az ismertséggel járó nehézségeket, amikből azért vastagon kijutott nekem is” - kezdte lapunknak Opicz Barbi, aki hamar megtapasztalta, hogy a nagyvárosban gyakran kevesebbet érnek a „barátságok”, mint a faluban, ahol ő töltötte a gyermekkorát.

„Folyamatosan értek csalódások az elmúlt években. Többen elfordultak tőlem, vagy csak észrevettem, hogy az érdeklődés nem az embernek, hanem az úgynevezett sztárnak szól. Régebben zokon vettem az ilyesmit, de ma már egyszerűen nem érdekel, mert edzésben vagyok” - mesélte a Sztárban Sztár versenyzője, aki már tisztában van vele, hogy nem sok, inkább minőségi barátságokra van szüksége és azt mondja, ki is alakította azt a szűk társaságot, akikre minden körülmények között számíthat.

Fotó: Ripost / Szabolcs László

Barbi legfőbb bizalmasa egyébként az édesanyja, aki négy évvel ezelőtt felköltözött vele Budapestre és aki egészen addig vele is marad, amíg jónak látja. „Anyukám a kezdetektől fogva mellettem van. Vele élek Budapesten és azt mondja, hogy egészen addig itt is marad, amíg nem látja, hogy százszázalékosan készen állok az önálló életre. Ehhez még kell egy kis idő. Még nem nőttem fel teljesen…” - árulta el a fiatal énekesnő, aki a Sztárban Sztár második adásában kisfilmjében beszélt arról is, hogy jelen pillanatban zavaros a szerelmi élete. „Én teljesen biztos vagyok az érzéseimben, viszont bizonytalanságban vagyok, mert nem biztos, hogy ő ugyanígy érez” - mondta Barbi, aki reméli, hogy hamar rendeződik majd a szerelmi élete.

 

Szívesen bújna George Michael bőrébe Opitz Barbi már az első adásban kipróbálta milyen is férfiként a színpadra állni, hiszen világhírű előadó, J Balvin bőrébe bújt, míg most szombaton egy igazi pop ikont, Michael Jacksont kell megszemélyesítenie. Barbi reméli, hogy lesz még alkalma ellenkező nemű énekesként a színpadra állni és azt is tudja, kinek örülne igazán. „George Michaelnek nagyon kellemes és magas hangszíne volt. Olyan hangkarakterű énekes volt, hogy egy mélyebb hangú női előadó is tudja utánozni” - mondta Barbi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai