Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.21.

Nyárbúcsúztató Magashegyi Underground koncert a Margitszigeten

A Magashegyi Underground és a nagy létszámú szimfonikus zenekar mellett gyerekkórus teszi még egyedibbé a hangzást.

A 10 éves jubileumát ünneplő Magashegyi Underground dramatizált koncertje a négy évszak, a négy őselem és az ember kapcsolatát járja körül a zenekar ismert, illetve erre a koncertre készülő új átirataival.

A koncert ereje nemcsak az ismert dalok teljesebb hangzással megszólaló különleges átdolgozásaiban rejlett, hanem a zenei világhoz szervesen kapcsolódó színpadi látvány is elvarázsolta a hallgatóságot. A Szimfonikus Remix Koncert sikere után az idei évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad hangulatos zöld környezetében csendülnek fel a jól ismert slágerek egy még látványosabb, kifejezetten erre az alkalomra készülő színpadi verzióban.

 

Amit csinálok, az mindig egyfajta szentséget jelent"

– nyilatkozta nemrégiben az együttes népszerű énekesnője, Bocskor Bíborka, aki a múlt héten ünnepelte a születésnapját.

„Életünk eddigi legnagyobb szimfonikus koncertje számunkra nagyon különleges eseménynek ígérkezik, és reméljük, hogy a közönségünk is átérzi és átéli ezt (...) az a fantasztikus, hogy bármerre megyünk, találkozunk olyan rajongókkal, akik odajönnek hozzánk és elmondják, mekkora élményt jelentett nekik egy-egy szimfonikus Magashegyi-koncert. Ez egyszerre hátborzongató és megtisztelő."

A Magashegyi-dalok gondolatvilágából kiinduló új, dramatizált koncepció mutatkozik be augusztusban a Margitszigeten. Az előadás gerince a négy évszak, a négy őselem és az ember kapcsolatát járja körül a zenekar ismert, illetve erre a koncertre készülő új átirataival. A Magashegyi Underground és a nagy létszámú szimfonikus zenekar mellett gyerekkórus teszi még egyedibbé a hangzást, az est sztárvendége Molnár Levente, operaénekes és Beck Zoli, a 30Y frontembere lesznek.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad nyárbúcsúztató koncertje különleges élményt ígér augusztus 24-én. Bővebb információ és jegyvásárlás ITT

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot