Létrehozva: 2018.05.16.

Nemzetközi sztárdömping a Soundon

Mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik Európa legmenõbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound július 4-8 között. A legnagyobb helyszíneknek már teljes a programja, ezeken majd' 200 nemzetközi sztár kapott helyet.

Nagyszínpad – 5 nap, 9 headliner

Hamarosan megismerhetjük, mennyiben újul meg az idei Balaton Sound nagyszínpada, de azt már most tudjuk, hogy idén is világsztár dömpiget ígér a helyszín, ami hagyományosan a legnagyobb EDM sztárok, hip-hop és pop előadók "gyűjtőhelye". Az öt nap alatt olyan világsztárok lépnek színpadra, mint a 2017-ben Grammy díjjal jutalmazott The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, vagy Alesso. DJ Snake először érkezik Magyarországra, a fesztivál zárónapján, ahol egy másik headliner csapat, Axwell v Ingrosso társaságában zárják majd a 2018-as Soundot. Eljön a hip-hop világsztár Big Sean és az egyik legsikeresebb brit R&B – pop énekesnő, Rita Ora, aki reméljük új lemezének dalait is elhozza a legnagyobb slágerei mellett. Duplázni fog a Soundon Martin Garrix, aki nemcsak a nagyszínpad főműsoridős vendége lesz, hanem egy önálló estét celebrál a Jager Arénában saját kiadójával, a STMPD Recordsszal, sok vendégszereplővel, és csak másnap hagyja el a fesztivált.

A délután fél 6-tól kezdődő programok között további nemzetközi sztárok lépnek fel a vadonatúj nagyszínpadra, többek között Oliver Heldens, Ty Dolla Sign, Ella Eyre, Timmy Trumpet, Jonas Blue, a W&W és Nervo.

 

Jager Aréna

A tavalyi Party Aréna és a Jager Aréna összeolvadásával, 'open air' helyszínné alakuló Jager Aréna egyedi dekorációval, teraszokkal, bárokkal vár közel tízezer soundozót délutántól hajnalig koncertekkel majd partikkal. A közel 5000 m2-es helyszín nappali programjában aktuális nemzetközi hip-hop sztárok lépnek fel, de itt lesznek a magyar közönségkedvenc zenekarok, éjfél után pedig hajnalba nyúló DJ program. A fellépők között lesz – sok más mellett - Eric Prydz, Vini Vici, Carnage, Craig David, Big Shaq és Martin Solveig valamint egy erős magyar felhozatal, benne a Halott Pénz, a Wellhello, Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Brains és a Cloud 9+.

Heineken Stage

A programhelyszínek jelentős részét idén is a vízre, vízpartra építik a szervezők. Ilyen a Heineken Stage jellegzetes piramis építménye, ami az idei évben is az underground elektronika rajongóinak, a techno és tech house stílus híveinek találkozóhelye lesz, a vízre épült több ezer m2-es komplexum egész nap nyitva áll olyan nevekkel, mint a Booka Shade, Kölsch, CamelPhat, GusGus, Sven Väth, Julian Jewel, Adriatique, Agoria, Scuba, Stephan Bodzin és Ellen Allien.

 

'Clubs On The Beach'

Berlin, Párizs, Brüsszel, Ibiza és London kultikus klubjai fogadták el a Balaton Sound meghívását, hogy egy, a Balatonra épült új helyszínen mutatkozzanak be Európa legmenőbb vízparti fesztiválján. A techno és house szerelmesei most egy helyen, a Clubs On The Beach-en szórakozhatnak a berlini Watergate, a párizsi Rex, a brüsszeli Fuse, az ibizai Pacha és a londoni Defected rezidenseinek szettjeire. A Balatonra épülő, mintegy 1000 négyzetméteres stég a nappali órákban fog leginkább pörögni, a buli minden nap délután kettőtől indul, a fő fellépők, köztük a belga technokirálynő Charlotte de Witte, a német Butch és Claptone valamint az ibizai klubszcénát képviselő Uner, az este 8-kor kezdődő 'naplementés' idősávban játszanak majd.

 

Elrow

Idén ismét egy saját helyszínen vonultatja fel sztárjait a világ egyik legkedveltebb, látványos show sorozata, az Elrow. A magával ragadó karneváli hangulatú partifolyam a legjobb elektronikus zenék, szokatlan karakterek, őrületes performanszok miatt kedvelt szerte a világon, ezt tavaly már a Sound közönsége is átélhette. Most tehát ismét elvarázsol bennünket a fantasztikus helyszín, ahol egymásnak adják a pultot az Elrow rezidensei Toni Varga, Bastian Bux, Eddy M, Mario Biani és sztárvendégei, úgy mint Heidi, Steve Lawler, Richy Ahmed és Patrick Topping.

 

Casa Bacardi Terasz

Szintén a Balatonra épült stégen látja vendégül a partizókat a "Casa Bacardi Terasz", ahol a magyar elektronikus klubszcéna színe-java lép fel külföldi vendégekkel kiegészülve, úgymint Cassy, Punctual, Gorje Hewek & Izhevski, Curtis Alto, valamint önálló estét prezentál a drum and bass műfaj meghatározó kiadója, a Hospitality, Logistics és Hugh Hardie főszereplésével, a Bladrunnaz csapat szervezésében.

 

Veuve Cliquot Boat Party

Az immár hagyománnyá vált Boat Party programja is teljes: 6 alkalommal fut ki a Veuve Cliquot Boat Party, idén először a naplementéhez igazodva késő délután. A Badacsony nevű, limitált, 300 fős katamaránon igazán minőségi szórakozási lehetőségekkel kecsegtet az idei program is: fellép a német techno színtérről Ellen Allien, hybrid live act-tel jön a Booka Shade duó, érkezik az ibizai közönségkedvenc Patrick Topping, a tavalyi nyár slágerét jegyző CamelPhat duó, back-to-back szettet tol Agoria és Scuba. A hab a tortán pedig az idei évben egy extra boat party a drumandbass szerelmeseinek: a Bladerunnaz csapata Rene LaVice-t hozza el Kanadából.

 

A július 4-től 8-ig tartó, öt napos partizással egybekötött nyaralásra július 3-ig árulnak kedvezményes jegyeket a Balaton Sound szervezői.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai