Létrehozva: 2021.03.04.

Nagyon megviseli Medveczky Ilonát, ami a napokban történt vele

A napokban több kellemetlen dolog is történt a legendás táncossal. Életének új szakaszában kellemetlenül érte a kemény kritika.

Medveczky Ilona élete egy igazi mérföldkőhöz érkezett, ugyanis március 4-én töltötte be a 80. születésnapját. Emellett pedig a közelmúltban igen rosszul érintette, hogy egy tévés paródiában múmiaként ábrázolták őt.

Mint a Blikknek bevallotta, úgy érzi, méltatlan ez a bánásmód.

„Fontos számomra a külső, ha valahol megjelenek, akkor kiteszek magamért.A gerincemet azonban megviselte a több évtizedes kemény munka, ez a szakma sok lemondással járt. Ám az, hogy igénytelen, aszott múmiának állítottak be, valóságos sokként ért. Nem értettem. Véletlenül kapcsoltam arra a csatornára, amelyen éppen rajtam viccelődtek. Komolyan nem fogom fel… Annyi mindent tettem le az asztalra, ezek a fiatalok mégis a szájukra vesznek, ismeretlenül. Igaz, én sem ismerem őket. Pedig szeretem a humort és értem a poént, de ebben nem látok semmi intelligenset” – fakadt ki Medveczky.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nem hagyja, hogy ezzel is kedvét szegjék. Jelenleg egy hosszú távú terve van, szebbé és jobbá varázsolni a házát. Medveczky állítja, egyetlen pillanatát sem bánja életének és fiatalságának titka, hogy a munkája élteti.

„Semmit sem hiányolok és nincs min bánkódni. Sosem gondoltam utólag egyik döntésemről sem, hogy máshogy kellett volna. Az egyetlen, ami mellbevág, hogy nyolcvanéves lettem. Nem a korom zavar, hiszen fiatalabbnak érzem magam, inkább azt nehéz feldolgozni, hogy szinte most kaptam meg a táncművész diplomámat, és egy szempillantás alatt repült el ez a sok év. De sebaj, menni kell előre” - árulta el Medveczki Ilona.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot