SZTÁR

Most kaptuk a hírt: Meghalt Palcsó Sándor

Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc díjas legendás operaénekes a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja volt.
  • Szerző:

Palcsó Sándor 1929-ben született Pécsett, énektanulmányait a Honvéd Művészegyüttes kariskolájában végezte Kis István és Érsek Mária tanítványaként.1952–1957 között a Honvéd Művészegyüttes Férfikarának szólistája volt. Az Operában 1957-ben mutatkozott be Parpignol szerepével Puccini Bohéméletében, ezt követően az intézmény kiváló színészi adottságokkal rendelkező, rendkívül sokoldalú művésze lett, aki több mint 70 opera tenor szerepét alakította. A közönség főként Mozart, Erkel, Verdi, Wagner, Puccini és R. Strauss műveiben láthatta, de jelentős orosz és 20. századi magyar repertoárral is rendelkezett, valamint szerepelt Mihály András, Szokolay Sándor, Petrovics Emil és Ránki György szerzeményeinek ősbemutatóján is.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

 

Magyarországi karrierje mellett rendszeresen fellépett Európa több országának – az Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Ausztria, Németország, Svédország, Norvégia, Dánia és Bulgária – színpadain is. Hangját és alakításait jelentős számú rádió- és televíziófelvétel őrzi: a Magyar Rádió hangtárában több mint 140 opera, operett és népdal felvétele található az ő szereplésével, a Zenés TV Színház című sorozatban pedig 15 filmben működött közre.

Munkásságát számos rangos kitüntetéssel jutalmazták, a Liszt Ferenc-díjat két alkalommal, 1962-ben és 1971-ben is odaítélték neki, 1974-ben Érdemes művész, 1980-ban Kiváló művész elismerésben részesült. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2010-ben középkeresztjét is megkapta. A Magyar Állami Operaház 2014-ben vette fel Örökös Tagjai sorába.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?