Létrehozva: 2019.11.04.

Méregdrága hegedűt kapott ajándékba Mága Zoltán, mutatjuk a képeket

A hegedűkészítés városában, Szászrégenben koncertezett Mága Zoltán, és mi mást kapott volna ajándékba, mint egy nagy értékű mesterhegedűt. A művész azonnal el is játszott egy virtuóz dalt rajta, és megígérte, hogy fog vele koncertezni, és csak abban az esetben árverezi el, ha egy beteg gyereknek szüksége van anyagi segítségre.

Mága Zoltán száz állomásos templomi jótékonysági koncertsorozata keretében másodszorra tért vissza Erdélybe. Karitatív missziójával most olyan településeket is érint, ahol eddig még nem koncertezett. Az egyedülálló hangversenysorozata így jutott el az 1781. június 8-án felszentelt szászrégeni római katolikus templomba, ahol zsúfolásig megtelt a helybéliekkel Isten háza. A koncerttel a művész az idős, szegénységben élő, vagy szociális krízishelyzetben lévők, krónikus és gyógyíthatatlan betegeket és haldoklókat gondozó és segítő Diakónia Keresztyén Alapítványt támogatta.

A hegedűgyártás városában mi mást kaphatott volna a hivatalos köszöntések után, mint egy mesterhegedűt?

A város nevében Simon Nándor hangszerkészítő mester egy Cremonában is kiállított és díjat nyert mesterhegedűt adott neki ajándékba.

A Prima Primissima-díjas hegedűművész meghatódva az ajándékba kapott gyönyörű mestermunkán, ki is próbálta a hangszert, és a katolikus templom közönségének eljátszotta rajta Dinicu: Pacsirta című virtuóz szerzeményét, melyet a közönség hatalmas vastapssal és ovációval fogadott. Mága megígérte: a csodás kezdetnek lesz folytatása, több koncertet is adni fog a hangszerrel.

Hozzátette: kapott már ajándékba mesterhegedűt, többek között a Budapesten élő és alkotó Rácz Pál hangszerkészítőtől, aki számos rangos világversenyt megnyert már vonós hangszereivel, és ezeket a hangszereket volt, hogy jótékony céla elárverezte. Ha egy kisgyermek életét kell megmenteni, akkor egy percig sem gondolkodik, és „vándorhegedűként” árverésre bocsátja a csodálatos hegedűket, hogy a lehető legnagyobb támogatással és gyorsasággal tudjon segítséget nyújtani egy reményteljes életért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai