Létrehozva: 2017.10.16.

Megszületett az Operett sztárpárjának kislánya, titkok a szülőszobából

Óriási az öröm a családban!

A babona ellenére 2017. október 13., péntek az egyik legszerencsésebb nap volt Vágó Bernadett és Miller Zoltán életében, hiszen a színészpárnak ekkor született meg első közös gyermeke.

Bár a Blikk megkereste az immár háromgyermekes színészt, a 43 éves Zoltán, miután fogadta a gratulációkat, hárította a telefont. A pár egyik, neve elhallgatását kérő ismerőse viszont kikotyogott néhány titkot a szülőszobából.

"Nem is lehetnének boldogabbak. Zoltán nagyon büszke a kedvesére, Bernadett ugyanis csodálatosan viselte a szülést, miközben ő segített neki, ahol tudott. A baba és a mama is jól van, mindenki nagyon örül az új családtagnak. A kislányt Bellának hívják, háromezer-egyszáz grammal és ötvenhárom centiméterrel született, és máris a szülei szeme fénye"

- árulta el a lapnak a bennfentes.

A két színész viszonyáról elsőként a %RIPOST% számolt be. Egy szintén neve elhallgatását kérő informátorunk árulta el, hogy Miller a Nyomorultak című musical próbafolyamata alatt szeretett bele Bernadettbe, és bár románcukat sokáig titkolták, a színházi folyosókon már régóta pletykálták, hogy több van köztük barátságnál. A boldog szülők az Operettszínházban és a Madách Színházban is játszanak.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai