Létrehozva: 2020.05.22.

Megrázó hírt kaptunk: hosszú betegség után elhunyt a magyar zenész

57 éves korában súlyos betegségben meghalt Kún Csaba, a Ghymes együttes billentyűse.

57 éves korában betegség miatt elhunyt Kún Csaba, a Ghymes együttes billentyűse – adta hírül az atempo.sk hírportál.

Képünk csak illusztráció (Fotó: Pixabay)

Kún Csaba 1963. áprilisi 2-án Dunaszerdahelyen született és már alapiskolás korában elkezdett zongorát tanulni a helyi művészei iskolában. Tanulmányait a dunaszerdahelyi Elektrotechnikai szakközépiskolában folytatta, ez idő alatt három évig a Fortuna együttesben billentyűzött. 1982-től 18 évig szórakoztató zenét játszott a Felvidéken, Magyarországon és Ausztriában.

A Ghymes együttessel 1994-től kezdett el dolgozni. Néhány évig a nagyobb koncerteken működött közre, 2000-től viszont már állandó fellépőként szerepelt a zenekarban. Mellette Szarka Gyula szóló koncertjein is rendszeresen fellépett.

Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző így búcsúzott tőle a közösségi oldalán:

„Negyed század… ennyit voltunk együtt. Most búcsúzom tőled. Az utolsó hónapjaidban a poklot jártad. Most már legyen könnyű az út a mennyek kapujába Kún Csabi.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot