Létrehozva: 2022.01.08.

Meglepő vallomást tett az Omega zenekar egyik tagja Kóbor Jánosról

A rajongók egészen másként képzelték el Meckyt, mint amilyen volt.

Az Omega zenekar többi tagja jobban eljárt együtt szórakozni, és többet voltak egymás társaságában a dalok megalkotásakor, mint Kóbor Jánosírja a Blikk.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Fotó: mti

A tavaly decemberben elhunyt rocklegendáról Debreczeni Ferenc árulta el, hogyan folyt a zenekar műhelymunkája, és igaz-e, hogy tudatosan kerülték egymást a tagok a magánéletben.

„Mi azért, a többiek, jobban eljárogattunk akár együtt szórakozni is, akár az annak idején nagyon népszerű Sarokházba eltölteni egy pár órát koncertek vagy a próbák után. És annyit voltunk végülis együtt” - mesélte a zenész a Petőfi TV Magas és mély című műsorában .

Kiderült: az égről a csillagokat is leéneklő, hatalmas műsort csapó énekes eredetileg „sokkal szolidabb, rendesebb és nyugodtabb volt.

Fotó: mti

Sok mindent megtudtunk beszélni, hogy mit is hogyan kéne' a jövőben csinálni, mire figyeljünk oda, ha nem volt valami annyira sikeres, akkor ki tudjuk javítani. Ilyen szempontból, a próbákkal együtt Mecky szintén kívül volt. Mi voltunk ugye a négy hangszeres, és a Mecky ugyanabban a teremben tőlünk 10-11 méterre ült és egy széken és nem szólt egy szót sem” - mondta, kiemeltve, hogy a frontember azért ült ott, mert hallgatni akarta hogy milyen dallamról beszélnek és mit lehet belőle később alkotni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot