SZTÁR

Megénekelteti a világot járvány idején Mándoki László

Lehetőséget is lát a koronavírus-járványban a világhírű magyar zenész. Egyedülálló akciójával egy hatalmas közös éneklésre buzdít, világsztárok társaságában Mándoki László.
  • Szerző: Ripost

A mostani járvány a társadalmi összetartás valódi próbaköve – vallja Leslie Mandoki, akinek új duplaalbuma szeptember közepén került a magyar boltokba, Living in the gap és Hungarian Pictures címmel.

Fotó: Sulyok László

Az első korongon szereplő dal, a Wake up című nóta pedig rögtön az összetartozás himnusza lett: a Németországban és Amerikában élő, magyar származású világhírű zenész most arra buzdít mindenkit, hogy hallassa a hangját! 35 Grammy-díjjal rendelkező csapata most szerte

a világon emberek millióit kéri, hogy énekeljék együtt a Mandoki Soulmates tagjaival a szerzeményt, így fejezzék ki összetartozásukat, akaratukat a világ jobbítására.

A közös dal az emberek egységének szimbóluma lesz, a hangokból és mozgóképekből összeálló klip pedig az összefogás jelképe.

A lemezen olyan világsztárok szerepelnek, mint Bobby Kimball, Chris Thompson, Ian Anderson, Al Di Meola, Jack Bruce, Richard Bona, Cory Henry, vagy Randy Brecker.

Aki csatlakozna hozzájuk, a közösségi médiában és a videómegosztókon megtalálja a Wake up című dalt. A saját verziót, amit otthonában egy mobiltelefon segítségével bárki elkészíthet, a művész stúdiójának kell emailen elküldeni a [email protected] címre, ha be szeretne kerülni az új klipbe és a világsztárokkal együtt énekelni.

„A zene a legnagyobb egyesítő erő a világon. Csak összetartással tudjuk legyűrni a válságot, a családot, a munkát és az embereket a középpontba helyezve a kapzsiság és az egoizmus, valamint az ezeket kísérő közöny helyett” – mondja Leslie Mandoki.

A klímaváltozás, a világ sok helyén az éhezés, az újraindult atomfegyverkezés, a rasszizmus, a tengerek állapota; a kaszinókapitalizmus által okozott károk, lehetetlen akár csak felsorolni a világunkat fenyegető veszélyeket. Bár úgy tűnik, a koronavírus ezeket háttérbe tolja, valójában ez egy lehetőség is a dolgok végiggondolására.

Az összes további információ magyarul is megtalálható a zenekar közösségi média oldalain:

Facebook : https://www.facebook.com/mandoki.soulmates/posts/4278234515525748

Instagram: https://www.instagram.com/p/CEq1WB-qz0W/

Részvételi feltételek: https://mandoki-soulmates.com/koezoes-felhivas-wakeup-reszveteli-feltetelek

 

Aki valójában Freddie Mercury-nek megtanította a Tavaszi szél című népdalt

Farkas Zoltán újságíró, Hegyi Gyula, Kapuvári Gábor, Aczél Endre és felesége – többekről hallani, hogy ő tanította meg a Queen énekesének a híres magyar népdalt, melyet aztán Freddie Mercury 1986-ban elénekelt a Népstadionban. A szöveget vagy a kiejtést minden bizonnyal itt Magyarországon véglegesítette az említett kollégákkal a sztár, de a dallamot először a müncheni Piroska magyaros vendéglőben Leslie Mandokitól hallotta Freddie, a sztár születésnapi bulijában. A magyar zenész és producer nótáját egy cigányzenész játszotta el, Mercury-nek pedig annyira megtetszett, hogy rögtön elénekeltette azt Mandokival, többször is egymás után. Leslie a szöveget is lejegyezte neki fonetikusan – minden bizonnyal ezekkel a jegyzetekkel és a dallammal a fejében érkezett már a híres énekes a magyar fővárosba.

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Diós és mákos bejgli, úgy, ahogy a nagyi készíti

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?