Létrehozva: 2020.11.09.

Már nem akar újabb gyermeket Kárász Róbert: elmondta, miért döntött így

Az ATV műsorvezetője a Mondd el Tatár Csillának! vendégeként beszélt a magánéletéről.

Végleg lemondott a harmadik gyermek gondolatáról Kárász Róbert. Az ATV Start műsorvezetőjének két lánya van az első házasságából. Anna huszonnégy éves, Rozi pedig tizenöt.

Fotó: ATV

Kárász a válását követően 8 évig élt boldog párkapcsolatban egy másik hölggyel. Rózával ugyan terveztek házasságot és gyermeket is, de kapcsolatuk 2 évvel ezelőtt megszakadt, zátonyra futott. A műsorvezető azóta úgy érzi, hogy nem szeretne újabb gyermeket, ennek okairól pedig a Mondd el Tatár Csillának! vasárnap esti adásában beszélt.

„Volt egy olyan időszakom, amikor el tudtam volna képzelni, hogy ismét apa legyek, most már azonban nem így van. Megéltem ezt az ötven évet, felneveltem két gyermeket. Idővel jönnek majd az unokák, szóval nem biztos, hogy jó lenne még egy gyermek” – mondta el az ATV műsorában Kárász Róbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője