Létrehozva: 2021.03.19.

Új magazinműsorral erősít az M5

Új kultúrpolitikai magazinműsor indul az M5 csatornán március 21-én. A Kommentár Klub minden héten vitaindítóként egy aktuális témát bont ki, majd ennek összefüggéseit elemezi meghívott vendégeinek segítségével.

Szerző Ripost

Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már.

A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek. Az első adásban a következő témakörök kerülnek terítékre: a történelemoktatás és a nemzettudat erősítése, a történelmi filmek szerepe a nemzetépítésben, illetve Közép-Európa visszaútja önmagához. Szó lesz többek között a NAT és a történelemérettségi változásait ért támadásokról, az oktatás kultúrpolitikai szerepéről, a nemzetépítő magyar filmekről, a nyugati és a közép-európai országok rendszerváltás utáni viszonyáról és a visegrádi négyek jelentőségéről is.

Kommentár Klub – vasárnaponként 21.05-kor az M5 műsorán!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai