Létrehozva: 2020.01.30.

Újra szerelmes az elvált magyar énekes: Ő rabolta el a szívét

Pély Barna boldogan mesélte el, hogy ismét eltalálta őt Ámor nyila.

Menedzserébe, Évába szeretett bele Pély Barna! Az énekes két évvel válása óta ismét boldog, abba a nőbe szeretett bele, akivel évek óta együtt dolgozik. A Story azt írja, hogy azután találtak egymásra, miután mindkettejüknek zátonyra futott a házassága.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

„A fordulópont az volt, amikor mindkettőnknek tönkrement a házassága. A munka miatt sok időt töltöttünk együtt, így kicsit más szemszögből kezdtük nézni a másikat. Mondjuk, az első lépést én tettem meg” – árulta el az énekes, aki hozzátette, hogy ő volt a kezdeményező fél, egy borozás alkalmával csókolta meg először Évát.

„Úgy érzem, végre mellette visszatértem régi önmagamhoz, Évi szervezett, rendkívül eltökélt, jól kommunikál, nagyon jól főz, és mindig számíthatok rá” – magyarázta A Dal 2020 egyik zsűritagja.

A szerelmesek nagy lépésre szánták el magukat, már jó ideje egy fedél alatt élnek, de egy közös otthon építésébe is belekezdtek. Remélik, a karácsonyt már az új családi fészekben tölthetik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól