Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.22.

Újra menyasszony lesz az ismert magyar színésznő?

Válása után újra elkötelezné magát, habár a házassággal idõs koráig várna.

Elhamarkodottan fogalmazott egy évvel ezelőtt Détár Enikő, amikor azt mondta, új kapcsolata bármikor eldobható.

A színésznő eleinte csak válása utáni búfelejtőnek szánta Pétert, de idővel rá kellett jönnie, hogy sokkal többet érez a férfi iránt, sőt, szívesen lenne akár újra menyasszony is!

"Ahhoz képest, hogy milyen mélyről jöttünk Péterrel, nagy utat tettünk meg. Mindketten válófélben voltunk, én fogtam meg az ő kezét..." - nyilatkozta Enikő a Story magazinnak. - "Aztán mélyebb és fontosabb lett ez a kapcsolat, mint amit vártunk.

Bevallom, eleinte csak fájdalomcsillapítónak szántam ezt az egészet, aztán szerelmes lettem, majd mélyen meg is szerettem Pétert.

A színésznő szerencsés, hiszen Péter romantikus típus, aki mindig meglepi valami aprósággal, emellett nagylelkű és megértő is.

Most úgy gondolom, hogy menyasszony szívesen lennék.

Házasságot azonban csak idős koromban kötnék. Lehet, hogy akkor már gurítanának a templom bejáratához. De a viccet félretéve, nagyon fontos számomra a templom, a vallás. Maga a templomi eskü számomra szent. Ha valaha oltár elé állok, az az eskü egy életre szól majd."

Enikő ezt egy felnőtt kapcsolatként éli meg, és bár nem lógnak folyton egymás nyakán, tudja, hogy Péterben megtalálta azt, amit keresett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó