Létrehozva: 2018.10.05.

Új apát talált kisfiának az elhagyott Dancs Annamari

Még tart a válása Kiskeróval, de már boldog párkapcsolatban él a színésznõ.

Dancs Annamari házassága több mint egy éve ért véget Kerényi Miklós Mátéval. A színész tavaly nyáron költözött el feleségétől és akkor négy hónapos kisfiától. Annamari azt mondja, egyszerre kell helytállnia édesanyaként és családfenntartóként is.

"Nem így terveztem, de az élet mégis úgy hozta, hogy hamarabb tértem vissza a színpadra."

A férjem életem legszebb és legnehezebb időszakában hagyott minket magunkra.

"Szerencsém van, mert Ádám nagyon alkalmazkodó, csodálatos kisfiú, hosszú hónapokon át ő volt az egyetlen örömöm. A munkába fokozatosan tértem vissza, az Operettszínházzal nyáron rengeteg előadásunk volt külföldön és itthon is. Pár hete mutattuk be az István, a király rockoperát, most pedig a Maya című darabot kezdjük próbálni, amelynek november végén lesz a bemutatója. Ha dolgozom, a barátnőim vigyáznak a kicsire, vagy édesanyám utazik hozzánk Erdélyből" – mondta Dancs Annamari a Lokálnak, aki az új évadban az Ének az esőben című musicalben is visszaveszi szerepét.

"Én nagyon hittem a házasságunkban, éppen ezért derült égből villámcsapásként ért, amikor Máté  bevallotta, hogy szerelmes, és másképp gondolja a további életét. Nehéz volt feldolgoznom, de el kellett fogadnom a döntését."

Mostanra sikerült teljesen lezárnom a múltat, már csak azt várom, hogy kimondják végre a válást, és mindenki mehessen a maga útjára

– mesélte az Operettszínház színésznője.

Az biztos, hogy nehéz egy éven van túl Annamari, akire mindeközben rátalált a szerelem. Azóta a fellegekben jár, már csak azért is, mert az új párja nagyon jól kijön a kisfiával is.

"Nem gondoltam volna, hogy egyedülálló anyaként ilyen hamar megtalálom a társamat, bár a házasság intézményében megingott a bizalmam. Az elmúlt egy év nehézségei után most újra örülök az életnek, teljesnek érzek mindent."

A párom nagyon jó ember, imádják egymást Ádámmal, akinek ő igazi férfi- és apamodell. A történtek csak megerősítettek, és őszintén mondom, hogy boldog vagyok

– mosolyodott el Annamari.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó

LOVE

Cáfolja szakítását a magyar műsorvezető

LOVE

Képek a nagy eseményről: Tóth Gabiéknál hatalmas a boldogság