Létrehozva: 2021.02.13.

„Egy pillanatra sem bántam meg” – Tóth Gabinak üzent a férje

Tóth Gabi férje, Krausz Gábor szívhez szóló sorokkal üzent az énekesnőnek. Dúl köztük a szerelem!

Évfordulót ünnepel Tóth Gabi és Krausz Gábor! Mint kiderült, Tóth Gabit éppen három évvel ezelőtt, 2018. február 13-án hívta el először randizni Gábor. A sztárséf erről a különleges napról emlékezett meg egy szívhez szóló bejegyzésben az Instagram-oldalán.

Krausz Gábor szívhez szóló sorokkal üzent Tóth Gabinak
Fotó: Ripost

Egy biztos: Gabi és Gábor között a szerelem mit sem fakult az évek során, sőt, még erősebb lett közöttük a kötelék.

„Ha valaki nekem azt mondja 2018. február 13-án, hogy a nő, akivel éppen ma este fogok randizni, 2021-ben már a feleségem lesz, megáld egy gyönyörű kislánnyal és egy pandémia kellős közepén leszünk bezárva egy éve, minden boldog pillanattal és nehézséggel küzdve. Na, én annak az embernek azt mondta volna: hol írjam alá, haver? Csapj bele! Egy pillanatra sem bántam meg, hogy elhívtalak, nem csinálnék semmit sem máshogy, köszönök minden napot és imádkozom, hogy a következő 2120-as világjárványt is együtt töltsük, ugyanolyan szerelemben, mint ezt. Boldog évfordulót szerelmem” – üzent a feleségének Gábor, aki több fotót is csatolt a bejegyzésében.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

G à b o r K r a u s z (@gabor.krausz) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól