Létrehozva: 2019.01.02.

Tönkrement a kapcsolata Demcsák Zsuzsának, őszintén vallott az okokról

A tévés hiába próbálta, nem tudta megmenteni a szerelmüket.

Sok keserűség érte már Demcsák Zsuzsát a magánéletében. A szép tévés most boldog párkapcsolatban él, ám a múltban sokszor nem volt szerencséje.

Volt olyan kapcsolata, amely a féltékenység miatt futott zátonyra. Párja ugyanis nem tudta elfogadni, hogy Zsuzsa ismert, és ez együtt jár a rajongók leveleivel, bókjaival.

„Én személy szerint a féltékenységet hírből sem ismerem. Soha nem is voltam az. Azt gondolom, hogy a féltékenység egy kisebbségi komplexus. Semmi más" – vallotta be a Jakupcsek Plusz című műsorban.

Ezért is volt nagyon nehéz megélnie, hogy a párja már kapcsolatuk legelejétől fogva féltékenykedett. A kapcsolat megromlása miatt pedig saját magát okolta, magában kereste a hibát.

Végül kilépett ebből a kapcsolatból, s bár sokat vívódott, a családi példák nem könnyítették meg a döntését. A nagyszülei 65 évig, míg a szülei 50 évig voltak együtt, ezért azt gondolta, élete végéig együtt lesz azzal, akibe beleszeret. Be kellett azonban látnia, hogy ez nem feltétlenül van így – írta a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában