Létrehozva: 2019.08.03.

Tizenöt évre eltűnt a magyar énekesnő férje

A híresség és férje megismerkedése mesébe illõ, jóllehet, sokáig várnia kellett arra, hogy beteljesüljön a kapcsolatuk.

Az első randi után tizenöt évre eltűnt Völgyi Zsuzsi férje. Az énekesnő nem bánkódott, mert szerinte a férfiak ilyenek, ezért adott a férfinek még egy esélyt, amikor hosszú évek után újra találkoztak.

"A mi megismerkedésünk tényleg mesébe illő volt. Mind a ketten tizenkilenc évesek voltunk, amikor először randevúztunk. Olyannyira, hogy addig-addig beszélgettünk, míg bezártak minket a parkolóba, ahol találkoztunk. Aztán 15 évre eltűnt! A randi után nem hallottam felőle. Szó szerint felszívódott, de nem csodálkoztam, hisz a férfiak javarészt ilyenek. Négy évvel ezelőtt januárban azonban újra egymásra találtunk egy társkereső oldalon" - mondta el a Borsnak Zsuzsi.

"Az történt ugyanis, hogy az első randevúnk után besorozták katonának. Az élet közbeszólt, de úgy tűnik, ami előre elrendeltetett, az előbb vagy utóbb meg is történik. Nekünk az utóbbi jutott. Sokat vártunk egymásra."

Az énekesnő akkoriban mindenáron a gyermeke apját szerette volna megtalálni, ezért egyszerre tíz férfival levelezett, ám egyértelműen a kedvese győzött. Azóta közös gyermekük született, egy kislány, Zsuzsi élete pedig boldogabb, mint valaha.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában