Létrehozva: 2017.09.08.

Titkos esküvő: nyolc nap múlva férjhez megy Rúzsa Magdi!

A májusi eljegyzés után felgyorsultak az események, az énekesnõ fejét hamarosan bekötik.

Hat év boldogság és egy romantikus római lánykérés után titkos esküvőn kel egybe szerelmével Rúzsa Magdi. A %RIPOST% megtudta: az énekesnő jövő hétvégén fogad örök hűséget párjának, Vilmosnak.

Rúzsa Magdi májusi eljegyzése után felgyorsultak az események a 31 éves énekesnő életében. Szerelme, Vilmos Rómában, Magdi kedvenc éttermében kérte meg kedvese kezét, és bár a lánykérés váratlanul jött, még az idén összeházasodnak.

150 vendég egy budai templomban

Szeretném veletek megosztani a boldogságunkat! Menyasszony lettem, és alig várjuk, hogy összeházasodjunk!

  – jelentette be az örömhírt négy hónappal ezelőtt Magdi a Facebookon, majd a Tejút című dal szövegének részletével zárta a bejegyzését.

Mindketten a Vajdaságból származnak, ám úgy döntöttek, életük legszebb pillanatát Magyarországon, a fővárosban szeretnék megélni. A sajtó kizárásával készülnek a nagy napra, lapunk azonban megtudta: az esküvőt szeptember 16-án, szombaton tartják, egy budai templomban. 

Az esküvő részleteiről és Magdiék szerelméről bővebben a pénteki %RIPOST% napilapban olvashatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában