Létrehozva: 2020.01.21.

Titkolja szerelmét az Exatlon két Kihívója?

Úgy tűnik, már a nézőknek is szemet szúrt, hogy Pap Dorka és Flórián Sándor között talán több lehet, mint barátság. A két Kihívó ugyanis sok időt tölt el kettesben, és a gesztusaik is magukért beszélnek.

Pap Dorka és Flórián Sándor szemmel láthatóan jól érzi magát egymás társaságában, az árulkodó jelek pedig már több nézőnek is szemet szúrtak. Sokaknak feltűnt, hogy a két Kihívó gesztusai és mozdulatai teljesen mások egymás felé, mint a csapattársaik felé: sokszor csak kettesben beszélgetnek, mindig kikérik egymás tanácsát, ráadásul az sem elhanyagolható, hogy Dorci és Flóri között egyre több az apróbb érintés és az ölelkezés.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

Erre tökéletes példa, mikor a Kihívó a fejsérülése után, amit ráadásul a fiatal lány okozott neki véletlenül, visszatért a csapathoz. Dorci hosszú másodpercekig szorította magához a férfit, alig akarta elengedni, és úgy tűnt, ez az érzés kölcsönös közöttük.

De talán a legjobb bizonyíték az a felvétel, ami a harmadik játékhéten készült a fiatalokról. Akkor a végjátékban a Kihívók egy plusz nehezítést kaptak, minden körben egy hatkilós mellényt kellett viselnie az egyiküknek. A egyik futamban Flórián Sándor kapta meg a súlyokat, a nehézség ellenére pedig sikerült pontot szereznie a kékeknek. Nem csoda hát, hogy Dorci nem rejtette az örömét véka alá, ám egy furcsa módját választotta a gratulációnak. A 18 éves lány azonnal az extűzoltó nyakába ugrott, de nem is akárhogy: lábát a férfi nyakába emelte!

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

Több sem kellett a nézőknek, igazi kommentháború alakult ki a videó alatt. Voltak, akik egyértelműen kijelentették, hogy a két Kihívó között több van, mint barátság, de akadtak olyanok is, akik csak szimplán a verseny izgalmára fogták a dolgot. Mégis többen vannak azok, akik abban reménykednek, hogy Dorci és Flóri hamarosan felvállalják az érzelmeiket.

„Remélem összejönnek!” – fogalmazott az egyik rajongó, majd rögtön a következő hozzászólásban már azt írták: „Valami itt lesz, már látni!” Azt, hogy pontosan mi lehet a két Kihívó között, egyelőre a nézők fantáziájára bízzák, de talán hamarosan fény derül az igazságra: Csak barátok, vagy több is van közöttük?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában