LOVE

Szerelmes utazás, ide vitte új kedvesét a magyar énekes

A Back II Black egykori énekese az interneten ismerte meg új kedvesét, Boglárkát, ám már az első személyes találkozónál tudta, hogy megtalálta az igazit. Már első közös kiruccanásukon is túl vannak.
  • Szerző: Doris

Élete egyik legcsodálatosabb utazásán van túl Bebe, akire nemrég újra rátalált a szerelem. A Back II Black egykori énekese az interneten ismerte meg új kedvesét, Boglárkát, ám már az első személyes találkozónál tudta, hogy megtalálta az igazit.

EZEKET OLVASTAD MÁR?


Fotó: Szabolcs László

 

Nem is hezitált túl sokáig, már két hét után össze is költözött a csinos lánnyal. Januárban pedig sor került első közös utazásukra, ám sokakkal ellentétben, nem valamilyen trópusi helyre szöktek a hideg elől, hanem a Magas Tátrába utaztak síelni. Ugyan Bebét az orvosok eltiltották a síeléstől, párjára nagyon büszke volt!

Fotó: Facebook

„Az első közös utazás izgalmával indultunk neki a dolognak, de nagyon jól sikerült. Jó társaságban voltunk, a Tátrának pedig olyan oldalát csodálhattuk meg, amit eddig soha. Én nem síeltem, mert nagyon kell vigyáznom a térdemre. Az orvosok kifejezetten megtiltották a balesetem után, hogy sílécet húzzak, de Bogi nagyon ügyes volt. Pedig most síelt először! Nagyon büszke voltam rá, mert lejött a kék pályán, ami közepesen nehéznek számít. Egy kezdőtől egy nagy teljesítmény” – áradozott Bebe, aki a Tátra legmagasabb pontjára is fel akart jutni, ám ez a kaland sajnos nem jött össze. Az erős szél miatt ugyanis nem mentek a felvonók, így a Gerlachfalvi-csúcs meghódításáról le kellett mondania a szerelmes énekesnek.

Fotó: Facebook

„Sajnos csak két éjszakát tölthettünk ezen a csodálatos helyen, mert haza kellett jönnünk, de úgy érzem, ez a kiruccanás csak még közelebb hozott minket egymáshoz” – mesélte Bebe, aki nemrég azt is elárulta a -nak, hogy már a lánykérés is szóba került közte és Bogi közt.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?