Létrehozva: 2021.06.07.

Jön az esküvő! 17 év után összeházasodik a magyar sztárpár

Szabó Győző és Rezes Judit 2003 óta van együtt. 2010-ben született meg első közös gyermekük, két éve pedig a legkisebb, Gáspár, akik szintén ott lesznek majd a nagy napon.

Tizenhét év után kimondja a boldogító igent Szabó Győző és Rezes Judit! A népszerű színész hét évvel ezelőtt kérte meg a csinos kolléganője kezét, ám nem siették el az esküvőt. A tervek szerint azonban hamarosan összeházasodnak.

Szabó Győző és Rezes Judit
Fotó: Keller Mátyás

„Hét éve jegyeztem el Juditot, de valahogy nem volt sürgős, hogy meglegyen az esküvő. Mindig volt valami, ami közbejött. Tavalyelőtt például átköltöztünk egy csodás házba, amibe minden pénzünket beleraktuk, akkor az volt a fontos, nem pedig az, hogy mikor lesz esküvőnk” – kezdte a Blikknek Szabó Győző, aki két gyermeket nevel Judittal közösen. 2010-ben született meg első gyermekük Misi, 2019-ben pedig Gáspár. A színművész elárulta, nem terveznek óriási esküvőt, azt szeretnék, ha mindenki jól érezné magát és együtt egy hatalmasat buliznának.

„Nem akarunk nagy felhajtást. Sok vendég sem kell, inkább a bulin legyenek ott többen. Szerintem 50-60 fő lesz a vendéglistán, nem gondolom, hogy attól lesz jó vagy szép az a nap, hogy mennyien vannak ott. Laza, kötetlen bulit szeretnénk, lampionokkal, jó zenével és hangulattal. És ami a legjobb, hogy mind a három gyermekem ott lesz” – tette hozzá a színész.

Fontos személy szerepel a meghívottak között

A meghívottak között van egy igen fontos személy, aki nem más, mint Rezes Judit nagymamája. A színésznő miatta is szeretné, ha minél előbb sor kerülne a nagy napra.

„A dédi már 98 éves, és mindenképp szeretném, ha ott lenne az esküvőn. Hatalmas öröm, hogy megérte a két dédunokája születését, jó lenne, ha ott lenne velünk a nagy napon és osztozna a boldogságban. Az biztos, hogy kis szertartás és kis buli lesz, de hogy pontosan mikor, még nem tudni, mert a járvány sok számítást keresztülhúzott már” – fogalmazott Rezes Judit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól