Létrehozva: 2022.01.27.

Nem titok többé: Stana Alexandra nélkül is elváltak volna Horváth Grétáék

A Dancing with the Stars táncosa a hot! magazinban öntött tiszta vizet a pohárba, és elmondta, hogy nem gondolja, hogy elszerette volna a férjét Horváth Grétától.

Mint kiderült, Meggyes Dávid azután hagyta el a feleségét, miután megismerkedett a Dancing with the Stars dögös táncosával. Stana Alexandra a hot! magazinnak mesélte el, hogy először nyáron találkozott Dáviddal, de akkor csupán pár szót váltottak. Aztán decemberben futottak össze egy plázában, ahol Horváth Gréta exe meghívta egy baráti kávézásra. Bár hamar egy hullámhosszra kerültek, akkor még egyikőjük sem sejtette, hogy a váratlan találka örökre megváltoztatja az életüket.

Alexandra hozzátette, hogy nem gondolja, hogy elszerette volna Grétától a férjét, hiszen ha eleve jól működött volna a házaspár kapcsolata, akkor nem tudott volna egy harmadik fél belépni.

Fotó: hot! magazin

„Sajnálom, hogy a nyakába zúdítanak mindent, és rossz színben tüntetik fel, pedig soha nem írt nekem tolakodó üzeneteket. Amint éreztük, hogy itt már alakulhat valami, hazament, és elmondta Grétának, hogy szeretne elköltözni. Nem gondolom, hogy elszerettem a párjától, ahogy beállítják. Volt egy nem túl jól működő kapcsolata, és ő lépett; nem élt párhuzamos életet” – mondta el Alexandra, aki hozzátette, egyelőre ismerkednek Dáviddal, még nem tudják, hogy hova tart a kapcsolatuk.

„Nem kötelezzük el magunkat. Nem mondom, hogy egy pár vagyunk, inkább azt, hogy ismerkedünk. Elkezdődött valami, remélem folytatódni fog, mert jól érzem magam Dávid társaságában” – tette még hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól