Létrehozva: 2021.11.26.

„Tökéletes mindkettő” – legjobb barátnőjével hozta össze az öccsét Schobert Lara

Palik László műsorában ezúttal Schobert Lara és öccse, Norbi voltak a vendégek. A fiatalok kendőzetlen őszinteséggel válaszoltak a műsorvezető kérdéseire.

Palik László ezúttal Rubint Réka és Schobert Norbi gyermekeivel, Larával és a legifjabb Norbival készített interjút, méghozzá futva. A műsorvezető mindenről kifaggatta a fiatalokat, akik kendőzetlen őszinteséggel válaszoltak a kérdésekre.

Fotó: Ripost / Szabolcs László

Többek között kiderült az is, hogy Norbikát a nővére hozta össze a legjobb barátnőjével.

„Norbikának voltak kapcsolatai, a barátnőm pedig nagyon sírt egy fiú miatt. Így arra gondoltam, hogy ismerem mindkettőt, tökéletes mindkettő, akkor hozzuk össze őket. Nagyon sokáig nem érződött, hogy ők egy pár lennének, most kezdett el komolyodni ez a dolog. Emiatt a mi barátságunk nem változott, viszont fel kellett fognom azt, hogy ők együtt vannak, nekem pedig néha félre kell vonulnom, és hagynom őket” – mondta Lara, aki azonban egy két éves kapcsolatot zárt le nem rég. A fiatal lány bevallotta, nagyon megviselte a szakítás, de igyekszik túltenni magát rajta, és helyén kezelni az egészet.

„Szakítottunk a barátommal, ez egy kicsit megviselt. Eléggé elhagytam magam az elmúlt egy hónapban. Most valamennyire kezdek visszatérni, és helyrerakni a dolgokat” – mondta Lara.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó