Létrehozva: 2016.08.11.

Rátalált a szerelem az egyik legnépszerűbb magyar énekesnőre!

Sokáig csak kereste a boldogságot, miután a férfiak csak a dívát látták benne, most viszont újra boldog.

Minden jel arra mutat, hogy Nótár Maryre végre véglegesen rátalált a boldogság.

"Úgy tűnik, végre belépett valaki az életembe, aki ma már sokkal több nekem egy régi ismerősnél. Immár minden örömömet és bánatomat megoszthatom vele, jó irányba haladunk együtt valami nagyon-nagyon szép felé..." - nyilatkozta boldogan a Story magazinnak.

A népszerű énekesnő hosszú évekig élt párkapcsolatban, ennek azonban vége szakadt, amit Mary nagyon nehezen dolgozott fel, majd pont mire jobban lett, újabb gonddal kellett megküzdenie.

Írországban élő édesapjának ugyanis tályogot találtak a máján.

Mary minden idejét a férfi betegágya mellett töltötte, aki idővel jobban lett. Az énekesnő mégsem lehetett maradéktalanul boldog édesapja miatt, hiszen mivel mindenki a híres Nótár Maryt látta benne, ezért nem sikerült szerető társat találnia.

Pedig az énekesnő igazi családra vágyik, amihez most talán egy lépéssel közelebb került, miután egy régi ismerősével egymásra találtak.

"Szerencsére most úgy tűnik, megint van kiért alkalmazkodni.

Van valakim, akivel igenis el tudom képzelni a jövőt. Régóta ismerem, mindig is jókat tudtunk egymással beszélgetni, nevetni és mindig megbíztam benne.

Egyelőre viszont nem meri megmutatni a szerelmét, a kapcsolat ugyanis nagyon friss, Mary pedig nem szeretné balga módon elkiabálni a boldogságát.

Szavaiból azonban kitűnik, ez most más, mint bármi eddig az életében, így koránt sem lenne meglepő, ha hamarosan megmutatná a kedvesét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól