Létrehozva: 2016.12.26.

Pintér Tibor megtalálta élete nőjét!

Sokan megkérdõjelezték Pintér Tibor és Ács Beatrix szerelmét, amikor kiderült, egy párt alkotnak...

Pedig ha látnák őket együtt, ahogy egymásra néznek, ahogy megérintik egymást, rögtön megváltozna a véleményük. De Pintér Tibor és Ács Beatrix nem akarnak senkinek bizonyítani, ők biztosak benne, hogy egymásnak teremtették őket.

A szerelmesek kapcsolata különösen indult, de az első randevújuk után felgyorsultak az események. Az egyik közösségi oldalon már két éve ismerősök voltak, amikor egyszer Tibi írt egy üzenetet Beának:

gyönyörű vagy!

A lány annyit írt neki vissza, hogy kapcsolatban van, ne udvaroljon neki. A következő lépést mégis a modell tette meg.

„Október 10-én meghalt a nevelőapám, akit az édesapámnak tekintek, szörnyű volt, azóta sem tettem magam túl rajta” – meséli Beatrix a %RIPOSTNAK%-nak. „Az öcsém teljesen kifordult magából, neki próbáltam segíteni. Aztán egyik este megláttam a tévében Tibit az Édes Élet című műsorban. Nem értettem mit bohóckodik ott, de azt láttam rajta, hogy lelkileg össze van törve. Ezt meg is írtam neki. El is kezdtünk beszélgetni. Ekkor már én is egyedülálló voltam. Két héttel később pedig elmentünk együtt vacsorázni. Aztán felgyorsultak az események.”

Második randijuk is különösre sikeredett.

Tibi magával hozta a gitárját és a elénekelte a Honfoglalás című dalt.  Nem sokkal később már össze is költöztünk.

Tibi veszi át a szót, és nevetve meséli, milyen volt Bea, amikor belépett a lakásába először. A színész elmondása szerint olyan volt, mint a forgószél.

„Rögtön mondta, hogy a szekrényt kicseréljük, hogy egy barátja hoz helyette jobbat. Sorolta, hogy mit szeretne változtatni és ami a legviccesebb: tényleg minden úgy is lett. Nagyon szeretem benne, hogy ilyen pörgős. De emellett igazi nő, gyengéd, bújós, olyan, amilyenről minden férfi álmodozik” – áradozik Tibor. „Jó a kapcsolata a gyerekeimmel, az exeimmel. Õ egy égből pottyant karácsonyi ajándék. Kiegészítjük egymást! Az sem zavar, sőt, hogy itthon ő a főnök!” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól