Létrehozva: 2015.08.06.

Összeházasodtak Jennifer Anistonék - Fotó

Minden jel arra utal, hogy hosszú huzavona után, végre oltár elé vezette Jennifer Anistont szerelme, Justin Theroux.

Szerda este óriási tömeg gyűlt össze Jennifer Aniston Los Angeles-i villájának kertjében. A vendégek elviekben a színésznő szerelme, Justin Theroux születésnapi partijára érkeztek, de ettől sokkal komolyabb rendezvényen találták magukat. A TMZ által közzétett képek ugyanis arra utalnak, hogy az egykori Jóbarát és kollégája összeházasodtak.

Az udvar berendezése és díszítése legalábbis nagyon lagzis volt. Emellett a tortán két Muppet-figura üldögélt, amik fehér öltönyt, illetve fehér fátyolt viseltek. Ez pedig nem éppen szülinapi design. A legárulkodóbb jel viszont az, hogy egy pap is részt vett a rendezvényen, és az elég valószínűtlen, hogy bohóc helyett hívták őt fellépni.

Valamint maga az időpont szintén gyanús. Theroux 44. születésnapja ugyanis csak jövő héten lesz, de az eljegyzésük harmadik évfordulója a napokban van. Szóval, ha ez nem lakodalom volt, akkor a világ legtöbb véletlen egybeesésének vagyunk a tanúi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó