Létrehozva: 2018.01.05.

Nem titkolóznak tovább: kollégájába szeretett bele a magyar színésznő

Volt férje halála után fél évvel, egy közös munka során talált rá a szerelem Létay Dórára.

Ismét boldog Létay Dóra, aki négy évvel ezelőtt vált külön gyermeke édesapjától, Józsa Imrétől. A színész 2016 októberi halála ennek ellenére mélységesen megrendítette őt, és nem tudta, hogy valaha képes lesz-e az újrakezdésre.

Tavaly nyáron aztán a színésznő úgy döntött, ideje felfrissítenie énektudását, ezért tanár után nézett, és Éliás Gyulára esett a választása. Az énekórák után egyre többet és hosszabban beszélgettek, lassan alakult ki közöttük a szerelem.

"Volt valami sorsszerű a találkozásunkban. Nem sokkal azután történt, hogy a feleségemmel, több próbálkozás után végérvényesen úgy döntöttünk: külön utakon folytatjuk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mindössze három hét egyedüllét után egy komoly kapcsolatban találom magam" - mondta el a Best magazinnak Éliás.

A pár együtt tervezi a jövőt, de úgy döntöttek, egyelőre nem kapkodnak el semmit, és örömmel vették tudomásul, hogy a gyermekeik is megszerették egymást. 

"A fiaim kilenc és tizenkét évesek, és amint meglátták a pici Lucát, versengeni kezdtek a kegyeiért, babusgatják, kényeztetik és hihetetlenül lovagiasak vele."

Úgy érzik, mindkettőjük számára előny, hogy művészek, így sokkal jobban megértik egymást, és rajonganak egymás munkájáért. Dalok a szerelemről címmel közös előadói estet terveznek, hogy mindenki megtudja, negyven felett is van esély az újrakezdésre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában