Létrehozva: 2017.09.19.

Nem adta fel, hónapokig küzdött szerelméért a Sztárban Sztár énekese

Azt mondja, fiatal kora ellenére sok harcon van már túl.

A Sztárban sztár versenyzője, Horváth Tamás  hosszú hónapokon keresztül küzdött élete szerelméért.

"Öt éve vagyunk együtt, és a mai napig emlékszem, amikor először megláttam Andit. Egy kávézót vezetett Dunaújvárosban, ahova én rendszeresen bejártam. De nem volt ez ennyire egyszerű, akkor ugyanis mind a ketten párkapcsolatban voltunk. Kiléptünk addigi életünkből, hogy együtt lehessünk. Sokáig kellett küzdenem érte, és az is fontos volt, hogy ne csak ő, de az akkor hétéves kisfia, Dávid is elfogadjon.

Nem volt egyszerű, de végül egymásba szerettünk, és elindult a harcunk a világ ellen. Szó szerint, a kezdetekkor ugyanis nem volt ember, aki támogatott volna minket

– mesélte a Blikknek Tamás, aki hozzátette, mindent a nulláról kezdtek.

"Teljesen egyedül vágtun­k bele a közös életünkbe. Talán ezért is ilyen szoros a kapcsolatunk, mert annyi mindenért meg kellett dolgoznunk. Az első klipemre is együtt kuporgattuk össze a pénzt, de mindig is számíthattunk egymásra. Andi nem­csak menedzserem, hanem a múzsám is."

Az énekes és szerelme a család, és a barátok nélkül mondták ki a boldogító igeneket egy gyönyörű tengerparton a Maldív-szigeteken.

"A szűk család tudta, mire készülünk, de azt szerettük volna, ha ez a nap tényleg rólunk szól. Annyi lakodalomban zenéltem korábban, láttam, milyen, amikor a pár mindenki másnak meg akar felelni, közben nem élvezik. A mi esküvőnk más volt."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó