Létrehozva: 2017.01.03.

Most jelentették be: Babát vár a gyönyörű magyar sztárszínésznő

Élete legszebb idõszaka elé néz a fiatal tehetség! De vajon ki veszi át a szerepeit?

Június végére várja első gyermekét Simon Boglárka, a Madách Színház fiatal színésznője, akit többek között a Mamma Mia! című sikermusical egyik főszereplőjeként ismerhetünk.

A babavárás érdekessége, hogy a korábbi filmverzióban szintén Sophie szerepét játszó Amanda Seyfried szintén anyai örömök elé néz.

"Ez a legnagyobb boldogság, amit valaha átéltem. Hogy színészi hasonlattal éljek, anyaszerepben mindig te vagy az első, és sosincs kettőzés! Azt mondja az orvosom, hogy június 25-én születik a babánk, pont két nappal az ötödik házassági évfordulónk után. Harmincéves vagyok, egy éve próbálkoztunk, és novemberben beköszönt: itt vagyok"

- mesélte mosolyogva Bogi a Borsnak.

A pici még csak 13 hetes, így a nemét egyelőre nem lehet tudni, de a bájos sztárnak van egy olyan érzése, hogy kisfiút hord a szíve alatt. Már azt is tudják, hogy fogják hívni a picit, férjével a Sebestyén név mellett döntöttek.

Persze felmerül a kérdés, hogy mi lesz Bogi karrierjével, hiszen  a táncos darabokat már most vissza kellett adnia, nehogy veszélyeztesse a baba egészségét. Épp ezért a Madách Színház igazgatóját, Szirtes Tamást még saját családjánál is előbb beavatta a titokba.

"A szerepeimre éppen most keresnek új színészeket a színházban. Később sem lesz baj a hármas szereposztás, sőt. A Madách szerencsére egy biztonságos színház, nem kell félnünk, hogy nem lesz munkánk, ha szülés után visszatérünk"

- nyugtatott meg mindenkit Bogi, aki alig várja, hogy anyaszerepben is kipróbálja magát.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól