Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.18.

Könnyfakasztó vallomást tett Majoros Hajni: Nem félek már semmitől és senkitől, hiszen itt vagy mellettem

Majka felesége még 11 év után is rajong a férjéért.

Szerző Ripost

Mint arról a Ripost is beszámolt, nemrég tartotta meg nagyszabású álomesküvőjét Majoros Péter “Majka” és szépséges szerelme, Hajni (exkluzív képeket a Hot magazinban lehet látni). A lélegzetelállító szekszárdi helyszínen megtartott lakodalom egy egész hétvégén át tartott, és mint kiderült, mesébe illő volt minden perce.

Majka és Hajni már 11 éve alkotnak egy párt, ezalatt két gyönyörű kisfiuk is született már, de a boldogító igenre csak idén került sor. Érthető módon, az újdonsült ara még ma sem tud betelni a fantasztikus érzéssel, amit az esküvő hozott magával – ennek tudható be legutóbbi Facebook-bejegyzése is.

„Köszönöm. Számodra ez a szó nagy jelentőséggel bír. S valóban, ez a szó nem lehet elcsépelt. A sok-sok köszönet és az azt kiváltó tett változtatja a másikat hálával telt emberré. Mert megtanultam, hogy a hála egy olyan érzet, melyet nem kell szégyellni, nem kell magamba zárni, és elbújtatni a másik elől, mert esetleg gyengének tűnnék a másik szemében. Igen, jól ismersz és igen, azzá váltam, aki mindig is lenni akartam. Segítettél értékelni és átértékelni, elfogadni és megbocsátani. Ezért is hálás vagyok. De ez csak egy kis része az egésznek, hiszen a hálámat nem tudom jobban kifejezni, mint hogy hozzád kötöm az életemet, amit megszerettettél velem. Mert szeretem az életem és szeretem, hogy a része voltál, vagy és leszel. Adtál hitet, lelki biztonságot és jövőképet. Emlékszel? 11 éve történt.. Azt mondják gombócból is sok, de ezekből az évekből nem az. Egyáltalán nem sok. Tudom, szerinted egy 100 évnek is megfelel.

Két gyermek a történetünk szerves része, mi látjuk őket felnőni, ők pedig látnak bennünket megkomolyodni. Megteremtetted a biztonságunkat jelentő otthonunkat, ahova ha megérkezünk elmondhatjuk, hazaértünk. Nem félek már semmitől és senkitől, hiszen itt vagy mellettem, s ha kétségeim támadnak bármivel kapcsolatban, csak átölelsz és fülembe súgod, hogy minden rendben lesz Anya.

Peti! Köszönöm és köszönöm. Mindig hálás leszek. Szeretlek mindörökké.”

Köszönöm. Számodra ez a szó nagy jelentőséggel bír. S valóban, ez a szó nem lehet elcsépelt. A sok-sok köszönet és az... Közzétette: Majoros Hajnalka2021. szeptember 17., péntek

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó