Létrehozva: 2021.12.28.

Kocsis Korinna részleteket árult el a babavárásról, kiderült a kicsi neme is

A LifeTV gyönyörű időjósa élete legszebb karácsonyát élte át. Kocsis Korinna ugyanis első gyermekét hordja a szíve alatt.

Első gyermekét várja Kocsis Korinna!

A LifeTV szépséges időjósa élete egyik legszebb karácsonyát élhette át, szíve alatt a magzatával.

„Áldásként élem meg a várandósságot és hála Istennek, a kezdeti rosszullétek is elkerültek. Fáradékonyabb vagyok, mint korábban, de ez sem olyan mértékű, hogy ne tudnám a munkámat végezni” – mondta el a Borsnak a bájos műsorvezető.

A Tündérszépek szépségverseny mentora és háziasszonya mindig is odafigyelt arra, hogy megőrizze az egészségét, a várandósság ideje alatt pedig különös gondot fordít erre.

Kocsis Korinna az első gyermekét várja
Fotó: Bors

„Továbbra is sportolok, természetesen csak könnyű, átmozgató gyakorlatokat végzek, és jógázom. Egyáltalán nem vagyok kívánós – legalábbis idáig –, persze figyelek, hogy változatosan étkezzek. Májusra várjuk a kicsit, aminek nagyon örülünk, mert mindketten májusi születésűek vagyunk” – mesélte Korinna.

A babaholmikat még nem szerezték be és a babaszoba sem áll még készen a pici fogadására.

„Egyelőre még nem kezdtük el berendezni a babaszobát és beszerezni a szükséges dolgokat, de február, március környékén már biztosan teljes gőzzel erre koncentrálok” – fogalmazott a leendő édesanya, aki a baba nemét is elárulta.

„A neme már az első genetikai szűrésből ki­derült, így már tudjuk, hogy kisfiú lesz!” – árulta el boldogan Korin­na.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant az Európai Parlamentben

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó

LOVE

Cáfolja szakítását a magyar műsorvezető

LOVE

Képek a nagy eseményről: Tóth Gabiéknál hatalmas a boldogság