Létrehozva: 2021.06.17.

Lemondtak róla, most babát vár Kocsis Dénes felesége

Kocsis Dénes és szerelme, Petra áprilisban kelt egybe, és már úton is van az első közös gyermekük.

Kocsis Dénes kedvese, Petra endometriózissal küzd, emiatt pedig a teherbe esés is komplikáltabb volt. Legalábbis így hitték. Aztán megtörtént a csoda.

Kocsis Dénes és kedvese, Petra babát várnak (Fotó: Ripost)

„Amikor kiderült, hogy endometriózisom van, az orvos rögtön megkérdezte, tervezünk-e kisbabát. Amikor azt válaszoltuk, hogy igen, közölte, ebben az esetben még nem javasolja a műtétet. A magzat fogantatásának lehetőségét azonban jelentősen csökkenti ez az elváltozás. Úgy döntöttünk, hogy akkor a babával próbálkozunk. A tüneteim azonban egyre súlyosbodtak, és nagy fájdalmaim voltak. Úgy döntöttem, mégis rászánom magam az operációra, nem várok tovább. Akkor fogant meg a kicsi, amikor már elengedtem, hogy hamarosan babánk legyen” – mesélte a Story magazinnak Petra, aki akkor lemondott a családalapítási terveiről, lélekben és fejben a műtétre készült már.

„Én lepődtem meg a legjobban, amikor pozitív lett a teszt” – tette hozzá a csinos kismama.

Az ismert színész nagyon boldog, hogy rövidesen apa lesz. Bevallotta, hogy pszichológus segít neki felkészülni az új feladatokra.

„Hatalmas a boldogságunk, hogy szülővé válunk, de be kell vallanunk, sokkolt is minket, hogy nemsokára hárman leszünk. (...) A pszichológusom segít felkészülni az apaságra, rengeteget beszélgetünk erről, és ez nagyon hasznos. Nemcsak a környezetet szeretném felkészíteni az érkezésére, hanem a lelkemet is.”

Kimondták az igeneket

A szerelmespár egyébként áprilisban házasodott össze. A polgári esküvőre Szentendrén került sor. „Csak két tanú volt jelen, a családnak pedig élőben, online közvetítettük az eseményeket. Az igazi esküvő azonban később lesz, már nagyon készülünk rá.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól