Létrehozva: 2017.09.28.

Kitálalt a szakításáról Bereczki Zoltán!

A színészre rátalált a szerelem, ami saját bevallása szerint gyorsan el is múlt.

Sok év magány után nemrégiben ismét rátalált a boldogság Bereczki Zoltánra, ám amilyen gyorsan jött az új kapcsolat, olyan gyorsan vége is szakadt.

A színész a hot! magazinnak nyilatkozott a keserédes időszakról, ami bár nem volt zökkenőmentes, mégis megérte.

Rám talált a szerelem. De már túl is vagyok rajta.

"Ettől függetlenül nagyon sokat adott, főként a belső utam szempontjából, mert elmúlt a szerelemmel szembeni veszélyérzetem.

Olyan szerelem volt, amelyben minden érzelmemet csupaszon fel mertem vállalni, talán először.

Minden pillanatban, olyan helyzetekben is, amikor már inkább a tartásomat kellett volna keresni" - árulta el a hot!-nak Bereczki.

Saját bevallása szerint rengeteget tanult a kapcsolatból, aminek kívülről nézve talán nem sok értelme volt. Ennek köszönhetően ő mégis rájött arra, hogy mit vár egy szerelemtől, és milyen kapcsolatot akar a jövőben.

Ezentúl már talán olyan nőt választ, aki nem csak leckékre tanítja, hanem olyat, aki igazi társa is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó