Létrehozva: 2020.01.31.

Király Viktorék döntöttek: különleges módon nevelik majd a gyermeküket

Az énekes és felesége azt szeretnék, ha a születendő fiuk nem csak magyarul, de angolul is beszélne.

Angolul beszél majd a fiához Király Viktor, ő és a felesége, Király-Virág Anita ugyanis arra vágynak, hogy a születendő gyermekük angolul és magyarul is folyékonyan beszéljen.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„Azt tervezzük, hogy ha megszületik, én majd csak angolul beszélek otthon. Természetesen a magyar a közös nyelvünk Anitával, így ezt neki is meg kell majd szokni, de szeretnénk, ha már a születésétől fogva hallana a magyar mellett angol szót” – mondta el a Borsnak az énekes.

Viktorék apás szülést terveznek, hiszen a büszke férj mindenben támogatni akarja a feleségét.

„Szeretnék bent lenni Anitával, de a köldökzsinórt nem vágnám el, félek, hogy elrontok valamit. Ezt inkább az orvosokra bízom. Addig is próbálok lelki támasza lenni Anitának és megteremteni számukra egy biztonságos légkört. Romantikus hangulatban vagyok, amióta kiderült, hogy apuka leszek, Valentin-napra írtam egy szerelmes számot is. Azon is meghatódtam, hogy éreztem a kisfiamat rugdosni” – magyarázta Viktor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó