Létrehozva: 2016.06.26.

Kigyúrt szerelmével kaptuk rajta Polyák Lillát

A 39 éves színésznõ végleg rácáfolt azokra a pletykákra, amelyek szerint fiatal párja csak érdekbõl van vele. Csak úgy izzott köztük a levegõ!

Az egész ország meglepődött, amikor Polyák Lilla néhány hónapja bejelentette: beleszeretett 16 évvel fiatalabb kollégájába, Gömöri András Mátéba. A csinos színésznő régóta élt tündérmesének tűnő házasságban Homonnay Zsolttal, nem csoda, hogy a rajongók teljesen megdöbbentek, amikor megtudták, hogy elválnak a sztárpár útjai.

Lilla és új párja románcát egyből durva támadások érték, sokan azzal vádolták az Operett ifjú titánját, hogy csupán érdekből jött össze a tapasztalt színésznővel. A szerelmesek azonban most végleg bebizonyították, hogy mindez csak rosszindulatú pletyka.

A turbékoló párt a %RIPOST% szemfüles olvasója kapta lencsevégre az Operettszínház művészbejárójánál csütörtök este. Bár Lillának nem volt előadása, párja elé sietett, egy kisebb bőrönddel. A bombaformában lévő anyuka türelmesen várt, majd később kéz a kézben sétáltak a körút felé.

A szerelem láthatóan nem csak Lillával tett csodát, 23 éves párjának is jót tett, hogy megtalálta az igazit!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában