Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.01.

Így ünnepelte egyéves évfordulóját Polyák Lilla és fiatal szerelme

A színészek autentikus módon a színházban is megfordultak a jeles napon.

Zátonyra futott házassága után talán nem is gondolta volna Polyák Lilla, hogy, a sorsnak hála, milyen hamar megtapasztalhatja ismét a boldogságot. A szerelem ráadásul a színház falain belül, egy szerepnek köszönhetően talált rá: a Marie Antoinette próbái során egymásba szerettek kollégájával, Gömöri András Mátéval.

A színésznő korábban elmondta, volt férjével való különválása után nem tervezett új kapcsolatot, jól érezte magát hármasban a fiaival. Amikor azonban Máté betoppant az életébe, felgyorsultak az események: hamar összeköltöztek, a gyerekek pedig rögtön elfogadták édesanyjuk új párját.

Bár sokan kételkedtek, hiszen a szerelmesek között jó pár év korkülönbség van, az idő őket igazolta: Lilla és Máté a napokban ünnepelték az egyéves évfordulójukat.

A %RIPOST% megkérdezte a színésznőt, hogy színházi elfoglaltságaik mellett hogyan telt a jeles nap.

„Félig-meddig munkával telt a nap, így az évfordulónk estéjét mindketten az Operettszínházban kezdtük, Máténak előadása volt, a Virágot Algernonnak egyik szereplőjét alakítja, én pedig megnéztem őt.

Utána elmentünk arra a helyre vacsorázni, ahol egy évvel ezelőtt elcsattant az első csók.

Köszönjük szépen, jól vagyunk!” – árulta el Lilla, aki boldogabb nem is lehetne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó