Létrehozva: 2019.11.09.

Hoppá, így készül a karácsonyra Jáksó László és felesége

Nem mindennapi ötlettel állt elő.

Jáksó László mindenkit megdöbbentett, amikor decemberben bevallotta, hogy titokban feleségül vette a szerelmét, akivel két éve él boldog párkapcsolatban.

Fotó: Sulyok László

Bár a műsorvezető sokáig titkolta a civil hölgy kilétét, idén ősszel már együtt jelentek meg a Sláger TV születésnapi rendezvényén. Természetesen a karácsonyra is együtt készülnek, az idei ünnep pedig már csak azért is különleges lesz, mert először díszítik majd fel a fát férjként és feleségként. Sőt, Jáksó egy különlegességgel is előrukkol!

„Egy időben Tv-rádió műszerész akartam lenni, idén pedig wifi vezérlésű karácsonyi fényeket tervezek. Forrasztgatok! Nagyon meghitt és hangulatos lesz. Nagy összejövetelt szervezünk, több család is összegyűlik majd. Ötvenegy évesen már kevesen beszélnek egy családról, sok a rokon” – mondta a Ripost-nak a műsorvezető a MikulásGyár sajtótájékoztatóján.

Azt is hozzátette, cseppet sem bánja, hogy már nincs képernyőn, így a magánélete is sokkal nyugodtabb.

„Nincs körülöttünk felhajtás. Rájöttem, hogy egy jó oldala van annak, hogy nem szerepelek tévében, azon kívül, hogy húsz év után nem is hiányzik annyira. Mégpedig az, hogy a magánéletemet megtarthatom magamnak” – jelentette ki.

Jáksót egyébként teljesen kicserélte az új szerelem. Sokat sportol, egészségesen él és két év alatt közel húsz kilótól szabadult meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó