Létrehozva: 2021.10.28.

Felvállalta szerelmét a két magyar tévés

Nem titkolóznak tovább, kiállt a nyilvánosság elé a Hír TV két műsorvezetője.

Szerző Ripost

Ahogyan azt arról a Ripost is beszámolt a hét elején, a munkakapcsolatnál több lehet a HírTV két műsorvezetője között. Az érintettek nem tagadnak tovább, sőt saját maguk keresték meg a Bors szerkesztőségét a nagy bejelentéssel.

„Miután egyre több kérdést kaptunk a témával kapcsolatban, illetve a saját közvetlen környezetünk, ismerőseink és barátaink előtt sem szeretnénk tovább titkolózni, így most már kimondjuk: igen, egy televíziónál dolgozunk, és a munka mellett egymásra is találtunk az utóbbi hónapokban! Nagyon boldogak vagyunk együtt!”

– mondta M. Kovács Róbert, a HírTV Vezércikk című műsorának a házigazdája.

Szerelem szövődött a Hír TV műsorvezetői között (Fotó: Bors)

A pletykák azután indultak el a párról, hogy egy időben két egymást követő napi műsorban tűntek fel a csatornán, így a stúdióba együtt érkeztek és távoztak is. M. Dobos Marianne, a Csörte című vitaműsor háziasszonya szintén megerősítette a Borsnak a hírt.

„Valóban nem szeretnénk tovább titkolózni, hiszen pont annyi idő töltöttünk már közösen el együtt, hogy bátran kijelenthetjük, nemcsak egymásnak, de a nagyközönség számára is, hogy mi egy pár vagyunk. Viszont csak a munkahelyünk azonos, nem dolgozunk együtt egyetlen produkcióban sem.”

A Hírek szerelmesei című film most megelevenedni látszik, hiszen a pár valósággal kivirult nemcsak az általuk vezetett műsorokban, hanem a magánéletben is.

Az egymásra találásuk további részletei a csütörtökön megjelent hot! magazinban olvashatóak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól