Létrehozva: 2016.10.20.

Ezzel a méregdrága ajándékkal lepte meg feleségét Galambos Lajos

A trombitamûvész a házassági évfordulóján is kitett magáért.

Tizennyolcadik házassági évfordulóját ünnepelte Galambos Lajos és felesége, Boglárka. A trombitaművész számára az idei ünnep különösen megható volt, hiszen tavaly ilyenkor, az előzetes letartóztatása idején esélye sem volt arra, hogy felköszönthesse a feleségét.

"Tizennyolc évvel ezelőtt egy életre köteleztem el magam, és tettem esküt a feleségem mellett.

A mai napig szerelmes vagyok belé, éppen úgy, sőt, jobban, mint az elején.

Azért vettem feleségül ezt a nőt, mert hozzá hasonlóval nem találkoztam" - nyilatkozta a Blikknek Lajcsi.

Az ünnep ráadásul dupla, hiszen a házassági évforduló után a felesége születésnapját is megünnepelik, Lajcsi pedig mindkettőt igyekszik felejthetetlenné tenni.

Egy olyan jegygyűrűt vásárolt Boglárkának, amelyben három drágakő a három gyermeküket szimbolizálja.

A közös ünneplés azért is fontos számukra, mivel Lajcsi az elmúlt időben nem tudott annyi időt tölteni a feleségével, amennyit Boglárka megérdemelt volna. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó