Létrehozva: 2018.06.14.

Exkluzív fotók: így kelt egybe szerelmével Tatai Robi!

Igazi vidéki esküvõn mondta ki a boldogító igent hétvégén a Séfek Séfe gyõztese, Tatai Robi! A világszerte ismert szakács 25 évesen, öt év után vette feleségül kedvesét, Barbarát.

Nagy napra ébredt a hétvégén a Séfek Séfe győztese, Tatai Robi, aki Dunaszerdahelyen, az ottani római katolikus templomban kelt egybe szerelmével.

A népszerű szakács a %RIPOST%-nak elmondta, klasszikus esküvőt tartottak, amiből nem hiányozhatott a menyasszonytánc és a cigányzene sem.

„Igazi hagyományos, falusi lagzit tartottunk Barbival. Az esküvő előtt egy héttel volt a leány- és legénybúcsú, hétvégén pedig templomi és polgári szertartás szerint is egybekeltünk. Mindenkit meghívtunk, akit szeretünk, így százhúsz fővel buliztunk a lagziban!” – árulta el a %RIPOST%-nak Robi. A fiatal séf a munkájából adódóan nagyon ügyelt arra, hogy finom és bőséges fogások kerüljenek az ünnepi asztalra.

„Mindent alaposan megterveztem, de szerencsére ez a rész is rendben zajlott, főleg, mivel a kollégám, aki egyben a barátom is, készítette el a menüsort. Az esti főétkezés mellett még kétszer kaptak vacsorát a vendégek, éjfélkor, és aki sokáig bírta, az hajnalban is.

Az biztos, hogy mindenki talált kedvére valót az ételek között!

Volt kakasleves, rántott- és töltött hús, kacsacomb, pörkölt és káposzta is várta a vendégeket! Az ételek természetesen a legjobb alapanyagokból készültek, szóval senki nem távozott üres gyomorral! Hajnalig szólt a cigányzene, fergetegeset buliztunk!”

A részleteket elolvashatod a csütörtöki %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában