Létrehozva: 2021.11.06.

Esküvő is lehet a szakításból: még mindig szereti az exét a Sztárban sztár leszek! énekesnője

A Sztárban sztár leszek! énekesnője hét év után szakított párjával, ám még mindig nagyon szereti a férfit. Zóra a Borsnak elárulta: mindketten nagy próbatétel előtt állnak, de nem kizárt, hogy a végén visszatalálnak egymáshoz.

Venczli Zóra két hete a színpadon sírta el magát produkciója végén. Akkor elárulta, egy fájdalmas szakításon van túl, amit még nem tudott feldolgozni, de most kiderült: a fiatal lány még mindig nagyon szereti volt párját, és egyáltalán nem biztos, hogy a kenyértörés örökre szól.

Az énekesnő azért vetett véget a kapcsolatnak, hogy meglássa, milyen ember a partnere nélkül / Fotó: TV2

Zóra a Borsnak elmondta, az adás után azonnal csörgött a telefonja.

„Felhívott telefonon a volt párom, mert nagyon sajnálta, hogy a színpadon tört ki belőlem az a sok érzelem. Miközben ezt mondta, ő is nagyon elérzékenyült, aranyos volt„ – kezdte lágy hangon Zóra, aki a szakítás körülményeiről is mesélt. Kiderült, tudatos döntés áll a háttérben, ezért alkalmazkodik a szíve olyan nehezen.

Fotó: Tv2

„Nem váltunk el rosszul, sőt még mindig nagyon szeretjük egymást. Valójában azért szakítottunk, hogy megnézzük, kiderüljön, kik vagyunk egymás nélkül. Mióta az eszemet tudom, együtt vagyunk. Hét évet töltöttünk egymás mellett, 16 évesek voltunk, amikor találkoztunk. Akkor alakul ki az ember személyisége, így most mind a ketten kíváncsiak vagyunk arra is, hogy mennyire erős ez a kapocs közöttünk. Látnunk kell, hogy milyenek vagyunk a másik nélkül, hogy ha egyszer összekötjük az életünket, biztosra menjünk, és soha ne váljunk el” – jelentette ki a fiatal lány, akinek most a versenyre kell koncentrálnia és a karrierjét kell építenie, de úgy fest, legbelül még nem zárta le a kapcsolatát.

„Most magamra kell figyelnem, és ki kell hoznom ebből a szereplésből a legtöbbet, amit csak lehet. Ezen a héten Diana King leszek, egy igazi ikon. Azon vagyok, hogy mindenkit lenyűgözzek vasárnap este„ – zárta a Sztárban sztár leszek! versenyzője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó