Létrehozva: 2018.07.24.

Élő műsorban került kínos helyzetbe Pintér Tibor

Az elõadó õszintén vallott érzéseirõl, ám egy pillanatra nem figyelt és rosszul fogalmazott.

A Nemzeti Lovas Színház igazgatója, Pintér Tibor, köztudottan imádja a nőket és azt sem bánja, ha kedvese nála jóval fiatalabb teremtés.

Jelenleg is így van ez, hiszen Frida huszonhárom évvel fiatalabb, de Tibor elmondásaiból eddig az derült ki, hogy a lány a koránál sokkal érettebb.

Így talán Frida azt is megérti, hogy a színész első feleségét, Janza Katát eddigi élete legszebb szerelmének és legjobb barátjának nevezte a TV2 reggeli műsorában. Amikor arról kérdeztük Tenyát, hogy vajon ehhez mit szól a barátnője, a színész már óvatosabban fogalmazott.

„Eddig háromszor voltam szerelmes, három különböző minőségű szerelemről tudok beszámolni, de mindhárom ugyanazt jelentette számomra érzelmileg. Soha nem bántanám meg Fridát, de azt vállalom, hogy Kata a legjobb barátom, aki az egyik legértékesebb embert, a lányomat adta nekem"

 – mondta a %RIPOST%-nak Tibor, aki két volt feleségével és jelenlegi párjával is jó viszonyt ápol. Meglepő módon a volt kedvesek és a jelenlegi barátnő néha még össze is járnak!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól